Ellentétek a Pest Megyei Közgyűlésben
A Pest Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciója úgy véli, hogy a testület MSZP-SZDSZ többségű vezetése a megye ellehetetlenítésére törekszik, s e mögött a regionális rendszer átalakítása, a szocialisták hatalmi koncentrációjának igyekezete rejlik.
Dátum: 2003-01-31 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:33.967979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
T. Mészáros András Fidesz-frakcióvezető pénteken a megyei közgyűlés ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: az MSZP a jól bevált megyerendszer megszüntetésével - az EU elvárásaira hivatkozva - olyan régiós rendszert alakítana ki, amelyben a demokrácia sokszínűségét veszélyeztetve, a vezetést magához ragadja.
A megye szétzilálásának szándékát jelzi, hogy az évi költségvetésben nincs elég pénz a helyi önkormányzatok részére, a civil szervezetek működtetésének támogatására, s a megyei kórházak magukra hagyásával az egészségügy is nehéz helyzetbe kerül.
Téves az az állítás, hogy az unió csupán régiókban tudja a közigazgatást elképzelni, hiszen például Portugáliában hagyományos közigazgatási beosztás szerint működik a rendszer - mondta T. Mészáros András.
A fideszes politikus utalt arra, hogy a megyék megszüntetése ötvennél több törvény módosítását igényelné, közöttük több kétharmados törvény is szerepel.
Közölte: a Pest megyei önkormányzat Fidesz-frakciója a megye megszüntetése ellen felveszi a harcot.
- Továbbra is azt akarjuk elérni, hogy a fővárossal közösen közép-magyarországi régiót alkotó megye leváljon Budapestről, s így 2006 után önálló régióként jobb eséllyel pályázhasson különféle EU-s támogatásokért - húzta alá T. Mészáros András.
MTI - fidesz.hu