TÁRKI: az eddig mért legnagyobb előny a Fidesz javára
Az elmúlt időszakhoz képest az eddigi legnagyobb különbség mutatható ki az MSZP és a Fidesz támogatottsága között: a teljes népesség körében a nagyobbik ellenzéki párt 17 százalékponttal, míg a pártválasztók körében 37 százalékponttal vezet - olvasható a TÁRKI júniusi felmérésében, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
Dátum: 2007-07-04 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:38.096204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
További elmozdulást tapasztaltak az ezer lakos megkérdezésével készült felmérés készítői a korábbi hónapokhoz képest abban is, hogy a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz szavazói aktívabbak a kormánypárti szimpatizánsokhoz képest, mivel a nagyobbik ellenzéki párt támogatói magasabb arányban mennének el szavazni, mint a szocialista párté.
A Fidesz előnyének nagyságát az is mutatja, hogy a biztos szavazó pártválasztók körében közel kétharmados többségben vannak az ellenzéki párt támogatói. Az MSZP és az SZDSZ szavazók választási hajlandóságának csökkenése a kormánnyal való elégedetlenséget is mutatja, és nem annyira a tényleges választási preferenciát tükrözi - olvasható a felmérésben.
Ami a két nagy pártot illeti, a májusi 19 százalékhoz képest az MSZP-re júniusban az összes választó 17 százaléka szavazna, míg a Fideszre 34 százalékuk voksolna, ez az arány márciusban 30, májusban 31 százalék volt. A biztos szavazó pártválasztók csoportján belül a Fidesz támogatottsága a májusi 51 százalék után júniusban 62 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 25 százalék, míg márciusban és májusban 34 százalék volt.
A két nagy párton kívül csak az MDF éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, ha "most vasárnap" lennének a választások. A biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ most 2 százalékos a márciusi 4 százalékhoz, illetve a májusi 3 százalékhoz képest. Míg az MDF 6 százalékos táborral rendelkezik a felmérés szerint, a TÁRKI márciusban szintén 6 százalékot, míg májusban 7 százalékot mért.
A lakosság körében ugyanakkor a választásokon való részvételi hajlandóság az elmúlt fél évben lassan, de fokozatosan csökkent: egy "most vasárnapi választáson" a szavazásra jogosultak 53 százaléka venne részt biztosan, míg ez az arány januárban 56 százalék, márciusban 54 százalék volt.
A Magyar Gallup Intézet legfrissebb, június végén publikált felmérése szerint a választópolgárok nagy többsége a kormányváltásban látná a kiutat, s egy "most vasárnapi" választásokon továbbra is kétszer annyian támogatnák az ellenzéki Fideszt, mint a kormányzó MSZP-t.
A Szonda Ipsos júniusi felmérése azt mutatta, hogy a Fidesz nagy különbséggel őrzi vezető pozícióját.
A felmérés szerint a szocialista pártot a teljes népesség 18, a biztos pártválasztók 29 százaléka, míg a Fideszt a teljes népesség 32, a biztos pártválasztók 58 százaléka támogatja.
MTI - fidesz.hu