Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A mozdonyvezetők két órás sztrájkot hirdettek július 23-ra

A Mozdonyvezetők Szakszervezete sztrájkot hirdet július 23-án reggel 6 és 8 óra között, mert azonnali intézkedéseket akar kikényszeríteni a vasúti üzembiztonság javítása érdekében.


Dátum: 2007-07-04 19:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:38.424276, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakszervezet erről szerdai küldöttközgyűlésén döntött.

Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a vasútbiztonság kérdéseiről eddig mindössze egy tárgyalás volt júniusban a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban, holott január óta követelik az azonnali intézkedéseket a tárcától, illetve a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól. A vasútbiztonság helyzete nem javult - mondta Borsik János.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének szerdai közleménye szerint a szakszervezet 2007. június 13-án megalakította a sztrájkbizottságot. Erről levélben tájékoztatták a gazdasági és közlekedési minisztert, és egyeztető tágyalásokat kezdeményeztek.

A szakszervezet tájékoztatása szerint az első egyeztetést június 28-án lefolytatták a tárca és a szakszervezet képviselői, de az nem hozott eredményt, a vasútbiztonság helyzete nem javult.

A szakszervezet szerdai küldöttközgyűlése értékelte a kialakult helyzetet. A testület súlyos késedelmet lát a vasút üzembiztonságának javítása ügyében, ezért haladéktalanul intézkedéseket követel a GKM-től és a Nemzetközi Közlekedési Hatóságtól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek