Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Határon túli magyarok: nem tartoznak a magyar nemzethez!?

A Fidesz - Magyar Polgári Párt megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a kormány eltért a Magyar Állandó Értekezlet 2002. novemberi ülésén közösen, általuk is elfogadott megállapodástól - áll az Országos Elnökség közleményében.


Dátum: 2003-01-31 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:34.308880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Párt megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a kormány eltért a Magyar Állandó Értekezlet 2002. novemberi ülésén közösen, általuk is elfogadott megállapodástól.

A kedvezménytörvény a magyar nemzet egésze számára a sikeres európai uniós integrációt segíti, ezért elfogadhatatlan az a szocialista szándék, hogy a törvény hatályát veszti a majdani tagállamok vonatkozásában.

A határon túli magyaroktól senki sem vitathatja el nemzeti hovatartozásukat, ezért elfogadhatatlan a Medgyessy-kormány azon törekvése, hogy a preambulumból kikerüljön: ők a magyar nemzethez tartoznak.

A határon túli magyarságnak nyújtott kedvezmények életkörülményeik javítását és lehetőségeik kibontakozását segítik, ezért elfogadhatatlan az az álszent szocialista javaslat, miszerint a támogatásokban nem csak a magyar nemzetiségűek részesülhetnek.

A státustörvény az anyaország azon szándékát is kifejezi, miszerint gondoskodik mindazokról, akik magyar nemzetiségűként hozzá fordulnak, ezért elfogadhatatlan a Medgyessy-kormány azon elképzelése, hogy a felsőoktatásban kizárólag a magyar kultúrával összefüggő tanulmányokat folytatóknak, vagy oktatóknak nyújt támogatást, mert így a leendő orvosok, mérnökök, jogászok minőségi képzését lehetetleníti el.

A magyar nemzet tagjai mind egyetértenek abban, hogy Európa a jövőnk, Magyarország a hazánk, ezért a minden jogállami eszközt megragad a továbbiakban, hogy a törvény megőrizze eredeti célját és felszólítja a kormányt, hogy térjen vissza a 2002. novemberi MÁÉRT ülésen, közösen elfogadott megállapodáshoz.

2003. január 31.

Fidesz - Magyar Polgári Párt

Országos Elnökség

Kapcsolódó elemek