Áramszünet miatt sötétségbe borult Grúzia nagy része
Áramszünet miatt sötétségbe borult szerda késő este a grúz főváros és a kaukázusi ország nagy része, a súlyos üzemzavar az energiaügyi miniszter szerint összesen mintegy két és fél millió embert érintett.
Dátum: 2007-07-05 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:40.605099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az áramszünetet az okozta, hogy feltehetően műszaki okokból meghibásodott az egyik nyugat-grúziai vízerőműből az áramot az ország keleti részébe szállító két, magasfeszültségű távvezeték - közölte a távvezeték-hálózatot üzemeltető állami vállalat szóvivője. A mintegy másfél órás áramkimaradás miatt szerda este sötétségbe Kelet-Grúzia nagy része, így a főváros is. A tbiliszi metró az áramellátás hiányában leállt, s mintegy ezer ember rekedt a szerelvényekben. A földalatti vasúti kocsikat végül dízelüzemű gépekkel vontatták be az állomásokra, így az utasok távozhattak a metróból. Nika Gilauri energiaügyi miniszter közölte, hogy az áramkimaradás összesen mintegy két és fél millió embert érintett ilyen vagy olyan módon.
MTI - fidesz.hu