A magyarok nagy része továbbra is borúlátó
Továbbra is meglehetősen borúlátó a lakosság nagy része a saját anyagi és az ország gazdasági helyzetét illetően. Ez derül ki a Figyelő és a Szonda-Ipsos legfrissebb reprezentatív felméréséből, amelyben 1.500-an adtak választ a kérdésekre.
Dátum: 2007-07-05 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:42.735326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lakosság fele arra számít, hogy a magyar gazdaság helyzete tovább romlik az elkövetkező egy évben - mondta az InfoRádióban Hack József kutatásvezető.
A saját anyagi helyzetében mindössze a megkérdezettek 11 százaléka számít javulásra, az ország egészét nézve pedig 17 százalék optimista.
Kiderült az is, hogy a lakosság 71 százaléka éppen hogy megél a jövedelméből, és mindössze 12 százaléknyi állítja, hogy félre is tud tenni.
Az emberek 14 százalékának azonban kevés a bevétele a kiadásokhoz képest, épp ezért 7 százalék a korábbi megtakarításait éli fel, 7 százalék pedig külső segítségre szorul.
A megkérdezettek 37 százaléka szerint az országban kisebb válság van, 46 százalék szerint azonban a válság komoly.
A Szonda-Ipsos márciusban is megkérdezte a lakosságot a gazdasági kilátásaikról. Hack József elmondta: akkor szinte ugyanaz az eredmény született, mint most.
inforadio.hu - fidesz.hu