Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Buszbaleset Budapesten: gyanúsított lett a sofőr

A rendőrség tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítja azt a buszsofőrt, aki a kedden reggel Budapesten balesetet szenvedett, időseket szállító buszt vezette.


Dátum: 2007-07-05 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:43.348710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, kedden reggel a XXIII. kerületi Grassalkovics úton egy Celldömölkre igyekvő busz leszaladt az útról és egy kerítést átszakítva egy mélyebben fekvő parkolóba zuhant. A balesetben harminchatan sérültek meg. A sofőr akkor azt mondta, hogy egy kamiontól ijedt meg és ezért rántotta félre a kormányt.

A rendőrök szerint a férfi valószínűleg nem vette figyelembe az út vonalvezetésének sajátosságait és ezért történt a baleset.

Papp Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az eset tisztázása érdekében tanúkat keresnek. Keresik annak a kamionnak a sofőrjét is, amelyik a busz mellett haladt a baleset előtt. Őt szintén tanúként szeretnék kihallgatni a rendőrök.

A tanúk a rendőrség központi számain kívül névtelenül is jelentkezhetnek a 06-80555111-es zöld számon.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek