Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cser: jogsértő a törvény

Kiegészítette az Európai Parlamenthez és Bizottsághoz benyújtott korábbi petícióját az egészségügyi érdekvédő, Cser Ágnes, és soron kívüli vizsgálat lefolytatását is kéri.


Dátum: 2007-07-05 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:43.638459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újabb ponttal bővítette Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt a decemberben elküldött dokumentumot, amely a kormány jogállamiságot sértő magatartását, többek között a szociális párbeszéd mellőzését említi. Az új felvetés szerint az ügyeleti időre vonatkozó, július 1-jétől módosuló törvény, illetve több jogszabály ellentétes az uniós jogi normákkal, az egészségügyi ügyeletet kivették ugyanis a rendkívüli munkavégzés fogalmi köréből.

Cser Ágnes elmondta: az érdekképviselet 2003 óta jelzi, hogy a dolgozók munkaidejének és ügyeleti díjazásának szabályozásában az európai uniós normákat kell alkalmazni, annál is inkább, mert "Magyarország a csatlakozáskor nem kapott felmentést ez alól". Az érdekvédő szerint már a harmadik kormány veszi semmibe ezt a kötelezettségét, és eddig több tízmilliárd forinttal adósa a munkavállalóknak a ledolgozott ügyelet után. Cser soron kívüli vizsgálatot is kér, ezt azzal indokolja, hogy a szakszervezeteknek ma nincs joguk a munkavállalók érdekeit kollektíven képviselni a bíróságon, ezért a dolgozók kénytelenek egyenként pert indítani a munkáltatójuk ellen. A vezető szerint a soronkívüliséget az is indokolja, hogy januárban a Barroso-féle bizottság vizsgálatot kezdeményezett a magyar kormánynál a munkaerő-direktíva betartásáról.

magyarhirlap.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek