Ködös jövő, MSZP-s vágyálmok
A Semmelweis Egyetem Immunológiai Intézetének igazgatója szerint a tudomány ma még nem teszi lehetővé, hogy a szülők megválasszák gyermekük nemét.
Dátum: 2007-07-05 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:44.242285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Falus András azután nyilatkozott az InfoRádióban, hogy Török Zsolt, az MSZP képviselője határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelynek értelmében a szülők megválaszthatnák a másodszülött gyermek nemét.
Az immunológus-genetikus professzor elmondta, hogy a rendelkezésre álló technológia csak a valószínűséget növeli, de eközben a génkárosodás veszélyét is hordozza.
A spermiumban a 23. kromoszóma vagy X vagy Y. Attól függően születik lány vagy fiú, hogy milyen spermium termékenyíti meg a petesejtet.
A jelenleg használatos eljárásban dúsítják az X vagy az Y tartalmú spermiumokat. A két típust ugyanis nem lehet egymástól elkülöníteni - hangsúlyozta Falus András -, csupán annyit lehet elérni, hogy arányuk az 50-50 százalékról 65-35 százalékra változzon.
Ráadásul igen nagy a valószínűsége annak, hogy a dúsítási eljárás során károsodik a spermium, azaz létrejön benne valamilyen genetikai hiba. Természetes úton nem is lehetséges olyan állapotot előidézni, amelyben akár az esélye nőne annak, hogy a gyermek például fiú lesz. Ez csak egy mesterséges megtermékenyítés során érhető el.
Falus András ugyanakkor rámutatott arra, hogy a családtervezési szempontoktól eltérhetnek az egészségügyi szempontok, azaz például fontos lehet annak kiszűrése, hogy egy vérzékenységet hordozó családba fiúgyermek foganjon.
Az igazgató arra is rámutatott, hogy Magyarország számára a gyermek nemének "megválasztását" egy nemzetközi egyezmény tiltja.
inforadio.hu - fidesz.hu