Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös kisautóra készül a Mercedes és a BMW?

Német sajtóforrások szerint a Mercedes és a BMW - a piacon ádáz vetélytársak - arra készül, hogy közösen fejlesszenek ki egy kisautót, aminek oka elsősorban a költségmegosztás, azaz a pénzmegtakarítás lenne.


Dátum: 2007-07-05 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:49.921629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A döntés még ebben a hónapban megszülethet az együttműködésről - írja az Auto Bild - amely szerint 2012-től kerülne piacra a Mercedes A osztályú járművének új generációja, amit viszont a BMW Mini modelljeinek alapjaira fejlesztenének ki. Korábban arról volt szó, hogy a következő A modellt a Chrysler által gyártandó alapra építik, időközben a Chrysler részlegtől megszabadult a Mercedes.

A tervezett kiskocsit hibrid üzemű motorral látnák el. A motor fejlesztésében még nyitottak a lehetőségek, mert elképzelhető, hogy a Mini részére a Honda vagy a Peugeot fejleszt majd erőforrást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek