Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Színesfémtolvajok rongáltak meg két templomot Nyíregyházán

Színesfémtolvajok rongáltak meg két templomot Nyíregyházán; az épületekről a rézből készült csatornacsöveket tulajdonították el, a kár mintegy 800 ezer forint - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2007-07-05 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:50.216283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyíregyházi református templomról még szerdára virradó éjjel lopott el egy ismeretlen tettes egy 10-12 méter hosszú, rézből készült eső elvezető csatornát 140 ezer forintos kárt okozva - mondta Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes szóvivője. Tájékoztatása szerint a város evangélikus templománál pedig csütörtök hajnalban kétszer is járt színesfémtolvaj. Először egy nyolc méter hosszú ereszcsatornát, majd négy méter hosszúságban réz ablakpárkányokat feszített le, ellopni azonban nem tudta azokat, mert a helyszínre kiérkező rendőr járőrök megzavarták, így az értékeket hátrahagyva elmenekült a helyszínről. Később a tolvaj visszament a templomhoz, s akkor mintegy 45 méter hosszú csatornacsövet lopott el, amelynek értéke több mint 600 ezer forint. A helyettes szóvivő megjegyezte: a rendőrség megkezdte a nyomozást a templomrongálók kézre kerítésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek