Vádemelést javasol a rendőrség a volt szocialista képviselő ellen
Sikkasztás miatt javasol vádemelést a rendőrség egy volt salgótarjáni szocialista önkormányzati képviselő ellen - erről a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
Dátum: 2007-07-05 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:53.762368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A salgótarjáni rendőrkapitányság lezárta a nyomozást Karakasev Anna ügyében, az iratokat pedig jelentős értékre elkövetett sikkasztás megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek - közölte Bóna Gyula.
Az időközben lemondott szocialista képviselő ellen a Fidesz-többségű közgyűlés polgármestere tett feljelentést márciusban, mivel az önkormányzati vizsgálat szerint a politikus az Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálatának (OIGSZ) igazgatójaként 2006 augusztusában 2,5 millió forintot vett ki a házipénztárból, és a pénzt csak a vizsgálat után, fél évvel később tette vissza.
Karakasev Anna februárban lemondott vezetői megbízásáról és közalkalmazotti jogviszonyáról, majd képviselői mandátumáról is. 1994-től dolgozott önkormányzati képviselőként, az előző ciklusban az MSZP frakcióvezetője és a pénzügyi bizottság elnöke volt.
Az ügyészségi szóvivő közölte: az ügyészségnek 30 nap áll rendelkezésére, hogy vádat emeljen, megszüntesse a nyomozást, vagy visszaadja az ügyet további nyomozati cselekmények elvégzésére.
MTI - fidesz.hu