A minisztérium előtt demonstrálnak a légzésbénult betegek
Az Egészségügyi Minisztérium előtt demonstrálnak a légzésbénult betegek, a "Húszan vagyunk még" alapítvány tagjai. Azért tiltakoznak, mert a Horváth Ágnes vezette tárca egy olyan kórház gazdasági igazgatójának, Ari Lajos miniszteri biztosnak utalta át az alapítvány támogatására szánt 17 és fél millió forintnyi közpénzt, aki semmilyen légzés-rehabilitációhoz nem ért.
Dátum: 2007-07-05 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:33:56.386977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "Húszan vagyunk még" alapítvány azért jött létre a 90-es évek elején, hogy a 40-50 éve ágyhoz és lélegeztető géphez kötött betegek életkörülményeinek javítását segítse.
Az alapítvány vezetője közleményében kifejti: a parlament a szervezetnek szavazta meg a támogatást, az Egészségügyi Minisztérium saját hatáskörében utalta máshová a pénzt.
hirtv.hu - fidesz.hu