Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiller milliókért lesz főszereplő

Egy profi reklámcég, az Umbrella Kreatív Műhely Kft. készíti azt a kisfilmet, amely a Hiller István vezette Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) munkáját, legfontosabb programjait mutatja be - tudta meg a Magyar Nemzet a tárca sajtóosztályán. Bár az önreklámozó film elkészítése közel 12 millió forintnyi közpénzt emészt föl, ehhez képest a televíziókban nem mutatják majd be.


Dátum: 2007-07-06 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:01.572421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az OKM sajtóosztályán ezt azzal indokolták, hogy nem a közvélemény "megdolgozása" a céljuk, hanem hogy a velük kapcsolatban álló partnerek átfogóbb képet kapjanak a minisztérium munkájáról. Így a tárca és a hozzá kapcsolódó háttérintézmények rendezvényein, azok szüneteiben, illetve külföldi programjaikon vetítik majd a filmet, amely napokon belül elkészül.

Az OKM azt állította: nem is lett volna kötelességük egyszerűsített, hirdetmény közzététele nélküli meghívásos közbeszerzési eljárást lefolytatni, mivel a megrendelés értékhatára nem érte el a 25 millió forintot. "Az eljárást önként, a legmegfelelőbb ajánlat kiválasztása érdekében folytattuk le" - fogalmaztak a minisztérium sajtóosztályán.

Tájékoztatásuk szerint az ajánlattételi felhívást három ajánlattevőnek küldte el a tárca közbeszerzéseit intéző Tender-Co Gazdasági Szervező Kft. Közülük kettő nyújtott be ajánlatot, ezek közül pedig az Umbrella Kft. olcsóbb, bruttó 11,79 millió forintos ajánlatát választották.

A Tender-Co neve már 2005-ben is felbukkant a kulturális tárca háza táján: akkor 12,5 millió forintért intézték a közbeszerzési eljárásokat. Akkor a társaság neve még szerepelt a minisztérium honlapján az Üvegzseb menüpont alatt, a 2007. évi szerződések között viszont már nem, pedig maga a tárca ismerte el, hogy szerződéses kapcsolatban állnak a céggel.

A Tender-Co Kft.-nek korábban tulajdonosa volt az egykor a Demisz által is alapított Inhold Rt., amelynek felügyelőbizottsági tagja volt Karl Imre egykori szocialista képviselő, aki jelenleg a Magyar Villamos Művek stratégiai vezérigazgató-helyettese. A Tender-Co neve egy 2003-as Malév-botrány idején vált ismertté, ugyanis ezt a társaságot kérték fel a légitársaság átvilágítására kiírt pályázat lebonyolítására. (A győztes a Kiss Elemér korábbi kancelláriaminiszterhez köthető Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda lett. Emlékezetes, lapunk tényfeltáró cikkeiből derült ki a kapcsolat, s ennek következtében kellett Kissnek távoznia posztjáról.) A Pénzügyminisztérium utóbb megállapította, hogy a Tender-Co hatáskörét túllépve saját ismerősei közül tolt előre cégeket, ezért László Csaba akkori pénzügyminiszter kezdeményezte a Malév ügyvezető igazgatóságának felmentését a főtulajdonos ÁPV Rt.-nél.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek