Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az unió tervezett borreformja magyarellenes

Magyarország nem egyszerűen nem érdekelt, hanem kifejezetten ellenérdekelt az Európai Unió tervezett borreformja esetében - idézte Kiss Lászlónak, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökének szavait a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő Észak-Magyarország pénteki száma.


Dátum: 2007-07-06 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80628
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:02.476688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap az Európai Unió tervezett borreformjáról tartott tokaj-hegyaljai fórumról számolt be. Russell Mildon, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának agrárpiacokért felelős igazgatója elmondta: a változtatást az indokolja, hogy az utóbbi években Európán belül is csökken a borfogyasztás, az unió borexportja nem növekszik olyan mértékben, mint a világpiac felvevőképessége, évente 10 millió hektoliterrel növekszik az eladatlan borkészlete. Ezért a reform javaslatai között szerepel egyebek mellett a szőlőkivágás támogatása 200 ezer hektáros összterületen.

Magyarország számára ez a javaslat elfogadhatatlan, Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára kifejtette, ez a vázolt borreform egyelőre egy

javaslattervezet, amely a tagállamok szakminiszterei tanácsa elé kerül. Ott döntenek majd.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek