Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb százhetven fős leépítés

Második hullámban újabb százhetven dolgozót küldenek el július 21-én a volt központi MÁV-kórházból. A kórházzal ellentétben a MÁV-rendelőintézet nem lesz az Állami Egészségügyi Központ része, így megmarad a vasutasoknak.


Dátum: 2007-07-06 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:02.777573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pontos számok birtokába jutottak tegnap a vasút-egészségügyben működő szakszervezetek az elbocsátásokról. A központi MÁV-kórházból - amely július 1-je óta az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) egyik telephelyeként működik - nemsokára újabb százhetven dolgozót küldenek el. Váradi Zoltán, a Vasút-egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének (Vedosz) elnöke elmondta, hogy ezeknek a szakembereknek nem ajánlanak majd állást az ÁEK-ben. Az elbocsátások első hullámában a központi épület 1116 dolgozójából 618-at küldtek el, így július 21-én alig több mint háromszázan maradnak. A jórészt tüdőgyógyászatra szakosodott budai MÁV-kórházban ugyancsak újabb felmondások várhatók nemsokára, Váradi szerint ott kilencvenszázalékos az elbocsátás mértéke; a központiban 72 százalék, ami jóval meghaladja a kormánnyal folytatott tárgyalások során emlegetett 53-at.

Az évtizedekig a kórházhoz tartozó rendelőintézet nem integrálódott az ÁEK-be, hanem a Vasút-egészségügyi Kht. vette át, a szakemberek mindegyike a korábbi bérével, juttatásaival kapott ajánlatot továbbfoglalkoztatásra, amit Váradi Zoltán szerint a döntő többségük elfogadott. "A vasutasok járóbeteg-szakrendelését, az elsődleges ellátást biztosító országos hálózat így teljes egészében megmarad, e kedvező döntésért sokat lobbiztunk a gazdasági és közlekedési, valamint az egészségügyi tárcánál" - mondta. Az érdekvédő szerint azonban aggályos a fekvő betegek sorsa, mert a MÁV-kórház beolvadásával "a vasutas előreláthatólag csak hosszú várakozás után feküdhet be az új intézménybe". Mivel szó van arról, hogy úgynevezett vasutaskapu nyílik az ÁEK-ben, a Vedosz szeretné elérni, hogy ezt a szerepet a kht. lássa el, vagyis a járóbeteg-szakellátó utalhassa az ÁEK-be a betegeket.

Váradi Zoltán beszámolt arról, hogy ma a vasutas-érdekképviseleteket a honvédelmi tárcánál várják a munkaügyi kérdések megvitatására, s a lap információi szerint munkaerő-bizottság is alakul a kórházban.

Magyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek