Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics Tibor Sárosdon járt

Túlzsúfolt, rendkívül rossz állapotban lévő szociális intézményeket mutatott be tegnap a sajtó képviselőinek Gombaszöginé Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés fideszes elnöke. Már az Alkotmánybírósághoz fordult, mert a kormányzati intézkedések ellehetetlenítik szociális intézeteik fenntartását. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője is jogi változtatásokat és politikai döntést sürgetett a helyzet megoldására.


Dátum: 2007-07-06 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:03.094262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miközben a törvény előírásai alapján négyen lakhatnának a szociális otthonok szobáiban, Sárosdon tizenegy kiszolgáltatott idős ember, míg Polgárdiban öt-hat értelmileg fogyatékos gyermek és fiatal zsúfolódik össze. A sárosdi, egykori Esterházy-kastélyban működő szociális otthonban annyira súlyos a helyzet, hogy több mint kétszer annyi idős, beteg nyugdíjas él a falak között, mint ahány hely van. A túlzsúfoltság elviselhetetlen, de még így is hatvanan várnak a beköltözésre.

Ambrózi Sándor igazgató megmutatja a beázott falakat, és azt is szemlélteti, hogy az emberi létezéshez szükséges intimszférája sincs meg a betegeknek. "Ide a legszegényebb öregek kerülnek" - magyarázza. Szavai szerint elképzelhetetlen körülmények közül kerülnek ide: volt olyan idős ember, akinek a lába fagyott le a fűtetlen tanyai házában, de volt olyan páciensük is, akinek az otthonában, alvás közben rágta meg egy patkány.

Az évek óta felújítatlan sárosdi épületben sokkal jobb a helyzet, de itt is bőven van mit tenni még, többek közt az otthonban a szellőzést sem tudják rendesen megoldani. Ambrózi Sándor segítséget várna az államtól, de erre, a jelenlegi megszorítások között nem sok reménye lehet.

A polgárdi intézetben mozgássérült és értelmileg fogyatékos gyermekek és fiatalok élnek. Mivel az otthonnak erre nincs pénze, a nappali portaszolgálatot is a lakók látják el.

Az igazgató, Schekk Jenőné elmondása szerint évek óta várnak arra, hogy új komplexumot építhessenek fel, a mostani barakképületeik helyett. A másfél milliárdos beruházás megvalósítása érdekében Fejér megye évek óta pályázik a nemzeti fejlesztési terv projektjeire, de a kormány eddig nem segített. Viszont, ha nyertek volna, a kabinet - mivel uniós segítségről van szó - csak utólag, évek múlva fizette volna ki a megye építési költségeit.

A lehetetlen intézményfenn-tartási helyzetet megelégelve az otthonok bemutatását vezető Gombaszöginé Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke az összes megye nevében az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte a megyéket sérti a kormány finanszírozási rendszere, hiszen emiatt az intézményeiket nem tudják fenntartani. Lapunknak lépését azzal indokolta: nem nézheti tétlenül, hogy a kormányzat érzéketlenül magára hagyja a kiszolgáltatott gyerekeket, fiatalokat, valamint az idős és sokszor magatehetetlen embereket. Amennyiben a kormány nem kíván segíteni, helyi vállalkozók bevonásával alapítványt hoznak létre, hogy a befolyó támogatásokból megsegítsék a szociális intézményeket.

Politikai megoldásban bízik Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, aki a lapnak úgy nyilatkozott: a Fidesz interpellációkban, azonnali kérdések formájában veti majd fel ősszel a szociális intézmények gondjait a parlamentben. Hangsúlyozta, hogy a tarthatatlan helyzet megoldására módosító indítványokat nyújtanak be a költségvetéshez.

Magyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek