Csaba László: Ez nem reform, csak rögtönzés
Csaba László közgazdász szerint a kormány jelenlegi intézkedései nem reformok, pusztán kisebb változtatások. Az egyetemi tanár úgy véli: reformnak csak akkor nevezhetnénk őket, ha egy jól körülhatárolható cél felé tartanának, és valamilyen kiemelt feladat köré szerveződnének. Jelenleg azonban csak a "szokásos" kormányzás folyik.
Dátum: 2007-07-06 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:04.325401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közgazdász a jelenlegi kormányzati politizálásból hiányolja a világos jövőképet, amelyhez a megfelelő intézkedések és források kapcsolódnak.
Mint mondta, jelenleg a kabinet "teljes fronton halad", mint ahogy az elmúlt négy évben is. A folyamat a száz lépés programmal kezdődött. Azóta a kormány, különböző súlyú és jelentőségű programokban "nagy dobra ver", ezekben előre- és hátralép, de nincs meg a kibontakozás iránya.
Célt adhatna például az euró 2012-es bevezetése, amelynek alá lehetne rendelni a gazdaságpolitikát. Jelenleg azonban az egyetemi tanár szerint csak rögtönzés folyik.
Elmondta azt is: nem valószínű, hogy a választásokig érdemben csökkennének a közterhek. A koalíciós megállapodás kiegészítésében ugyanis az szerepel, hogy az adóterhelés átlagos mértéke 2010-ig 1,5 százalékponttal csökken.
Mint mondta, az adóterhek mérsékléséhez jelentős állami kiadáscsökkentére lenne szükség, ennek azonban semmi jelét nem látja.
Szavai szerint elsőként átláthatóvá kellene tenni a közterheket, például a vállalkozásokat terhelő számos kis adó kiváltható lenne az áfa nagyjából 2 százalékos emelésével. Ezzel jelentősen csökkennének az adminisztrációs terhek.
InfoRádió - fidesz.hu