Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egészségügyi reform - ostobaság vagy tudatos népirtás?

Papp Lajos pécsi szívsebész professzor szerint az országban folyó egészségügyi átalakítás tudatos népirtásnak felel meg. A professzor úgy látja: a speciális magyar viszonyokban kialakított jelenlegi rendszert, melynek átalakítása ugyan szükséges, nem lehet a kormány által megszabott módon és ütemben kivitelezni.


Dátum: 2007-07-06 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:04.980478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Papp Lajos a hírTV "A magyar beteg" című műsorában úgy nyilatkozott, hogy a Magyarországon folyó "reform" vagy egyszerűen ostobaság, vagy genocídium. A professzor, aki egyetért a reformok szükségességével, a meglévő rendszer teljes szétverésének látja az átalakítást, amely helyett nem kínálnak alternatívát.

Véleménye szerint az átalakítás nem veszi figyelembe sem az orvosok, sem a betegek igényeit és lehetőségeit. A kormányintézkedések egyszerűen ellehetetlenítik a kórházak munkáját, ennek bizonyítására példának saját osztályát hozta fel, mely az elmúlt évek során kínosan ügyelt arra, hogy a minisztérium által kínált keretet soha nem lépje túl. Az átalakítások címén azt kívánták tőle és orvosaitól, hogy a 2006-ban megszabott pénzek feléért kétszer annyi embert lássanak el az idei évben.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek