Rogán 23 milliárdot követel két minisztériumtól
Több mint 23 milliárd forintot követel Rogán Antal két minisztériumtól az elmaradt parkolási díjak fejében - számolt be a Népszabadság. A honvédelmi és az egészségügyi tárca önkényesen kerített el magának több ezer négyzetméternyi területet a dolgozók autója részére.
Dátum: 2007-07-06 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:05.313027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Belváros önkormányzata már 10 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a közintézményeknek is fizetniük kell a parkolásért.
Az V. kerületben a Rogán Antal vezette helyhatóságnak már több intézménnyel sikerült egyezségre jutnia. Ezek közé tartozik az APEH, az Országgyűlés Hivatala, az MTV, a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank is. Utóbbi 2008 végéig használhatja még a lezárt Kiss Ernő utcát.
A két érintett minisztérium egyébként az elévülés miatt csak az elmúlt öt évre visszamenőleg kapja meg a fizetési felszólítást - írja a lap.
FH - fidesz.hu