Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszűnnek a felvételi vizsgák a nyolc évfolyamos gimnáziumokban

Megszűnnek a felvételi vizsgák a hat, illetve a nyolc évfolyamos gimnáziumokban a koalíciós szerződés múlt héten elfogadott kiegészítése szerint - írta pénteken a Népszabadság.


Dátum: 2007-07-06 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:05.940713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyolc évfolyamos középiskolákba ugyanis 2008-tól ugyanolyan feltételek mellett kerülhetnek majd be a diákok, mint az általános iskolák első osztályába. Ott pedig tilos felvételiztetni. Az idén már a körzetbe tartozókat kellett elsőként fölvenni, majd a hátrányos helyzetűeket előnyben részesíteni. A még mindig üresen maradt férőhelyeket pedig sorsolással lehetett betölteni - olvasható a lapban.

A koalíciós megállapodás értelmében a hatosztályos képzésekre jelentkezők között pedig az intézmények "csak központilag meghatározott, kompetencia alapú szempontok szerint összeállított válogatási rendszert alkalmazhatnak".

Népszabadság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek