Kiss Péter nem szabadul az őszödi beszéd árnyától
Első fokon elvesztette Kiss Péter kancelláriaminiszter az Élet és Irodalom (ÉS) ellen azt a helyreigazítási pert, amelyet azért indított, mert a lap összefüggésbe hozta személyét Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárogtatásával - közölte Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője.
Dátum: 2007-07-07 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:19.488513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kiss Péter kancelláriaminiszter helyreigazításra kérte kötelezni az Élet és Irodalmat, mert álláspontja szerint a nyár elején megjelent Az őszödi Nagy Testvér című riportban a lap összefüggésbe hozta személyét Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárogtatásával, hangsúlyozva azt, hogy érdekében állhatott a beszéd szövegének nyilvánosságra kerülése. A bíróság politikai véleménynek minősítette a cikk kifogásolt gondolatait, ezért a keresetet elutasította" - olvasható a főszerkesztő közleményében.
Kárpáti Miklós, a miniszter jogi képviseletét ellátó ügyvéd arra hívta fel a figyelmet, hogy szóban kihirdetett és első fokú ítéletről van szó. Hozzátette: az előzetes egyeztetések után nagy valószínűséggel fellebbeznek.
Kiss Péter még május végén közölte: visszautasítja az ÉS-ben megjelent írás "csúsztatásait", miszerint köze lenne az őszödi beszéd nyilvánosságra kerüléséhez, és jogi úton vesz elégtételt.
A hetilapban megjelent cikk szerint a tavaly május 26-án elhangzott miniszterelnöki beszéd kiszivárogtatásához Gyurcsány Ferenc belső, szocialista párti ellenzékének volt köze. A háttérbeszélgetések eredményeként ezt a kört meghatározva négy MSZP-s politikust nevezett meg az írás: Szekeres Imrét, Szili Katalint, Puch Lászlót és Kiss Pétert.
MNO - fidesz.hu