Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László: nincs okunk az optimizmusra

Kövér László megítélése szerint a kormány első teljes évének első hónapjából már kirajzolódik, hogy milyen esztendőre számíthatunk.


Dátum: 2003-01-31 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:39.323284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Eszerint bátran kijelenthetjük, hogy Medgyessy Pétert nem számítva, aki lebarnulva, kipihenve visszatért a Karib-tengerről, nincs olyan állampolgára az országnak, akinek lenne oka az optimizmusra - mondta a Fidesz országos választmányának elnöke pénteken Kaposváron sajtóbeszélgetésen.

Szavai szerint egyetlen olyan dimenziója sincs az életnek, egyetlen egy olyan folyamat sincs, amely ne lassult volna le, ne tört volna meg azok közül, amelyek az előző kormányzati ciklusban jó irányba vitték az országot.

- Az előző fél év azzal ment el, hogy a kormány kampányolt, illetve szétosztotta azt a 320 milliárd forintot, amit a kasszában talált az előző kormány gazdaságpolitikájának jóvoltából, ám a pénz elfogyott, és most kellene, hogy kiderüljön, hogy a kormány mit akar az országgal - fogalmazott a politikus.

Kövér László álláspontja szerint a kormánynak nincs semmilyen programja, koncepciója, elképzelése a jövőre nézve.

- Vagy ha van, mint például az oktatási szférában - legyen szó a zseniális reformelképzelésekről, mint a bukás eltörlésének lehetősége, vagy a drogtörvény módosítása, ami érinti az iskolák működését is -, akkor jobb lenne, ha nem lenne, mert az is inkább árt, mint használ - fűzte hozzá.

A politikus hangsúlyozta: az inflációt messze meghaladó áremelésektől sem lehet eltekinteni, amelyek különösen a nyugdíjasokat és a szegényebb családokat érintik.

- A gázáremelés a háromszorosa a tervezett inflációnak, a villamos energia emelése a kétszerese, és az utóbbi napokban az is kiderült, szó sincs arról, hogy a gyógyszeráremelés az infláció mértékével lenne azonos - mondta Kövér László.

Hozzátette: emellé társulnak a sorozatos elbocsátások, amelyek eredményeképpen a munkanélküliség - amely a polgári kormány 4 éve alatt 8,7 százalékról 5,6 százalékra csökkent - ma ismét 6 százalék körüli, s jelenleg körülbelül 20 ezerrel több a munkanélküliek száma, mint a kormányváltáskor.

Kövér László szavai szerint az a legszomorúbb, és ez egyben jellemzi a kormány eddigi működését, hogy "ahelyett, hogy értelmes, világos koncepciókkal állnának elő, külső tényezőkben - ki másban, mint politikai ellenfeleikben - lelik meg a nehézségek magyarázatát".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek