A "kilencek" felhívása vihart kavar
Európa-szerte heves visszhangot váltott ki az Egyesült Államok iraki politikáját támogatásáról biztosító felhívás, amelyet nyolc európai ország vezetői jegyeztek csütörtökön. A felhíváshoz pénteken csatlakozott Dzurinda szlovák kormányfő is. A politikai kommentárok többsége arra figyelmeztetett, hogy az immár "kilencek" felhívása nyomán fokozódhat a megosztottság az Európai Unióban.
Dátum: 2003-01-31 20:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:39.640585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jan Peter Balkenende ügyvezető holland kormányfő csütörtökön este bírálta a nyolc európai állam- és kormányfő, köztük Medgyessy Péter miniszterelnök levelét. A hágai parlament Irak-vitájában közölte, hogy azért utasította el a felhívás aláírását, mert az szerinte felnagyítja az európai országok egységének hiányát a Bagdaddal szembeni fellépés kapcsán. A brüsszeli bizottság elnöki szóvivője szintén még csütörtökön azt közölte, hogy a nyilatkozat nem tekinthető összeurópai véleménynek, hanem az aláírók álláspontját tükrözi. "Persze ettől még nem tekinthetjük jelentéktelen újságcikknek, hiszen az aláírók az Európai Unió vezető politikusai közé tartoznak. Az Európai Bizottság Irakkal kapcsolatos álláspontja egyértelmű. Röviden: a háború elkerülhető, a válságot meg kell oldani, méghozzá az ENSZ égisze alatt" - fogalmazott Jonathan Faul.
A német sajtó szerint a felhívás megosztja az uniót
A pénteki német lapok egyöntetűen úgy vélték, hogy az európai vezetők felhívása megosztottságot eredményez az Európának nevezett Európai Unióban. Egyes értelmezések szerint az Irak lefegyverzése érdekében transz-atlanti összefogást sürgető felhívás kiállás az Egyesült Államok mellett és szembehelyezkedés a német-francia tengellyel.
"Schröder kancellár aláírását nem kérték. A nyolc aláíró szándékosan kirekesztette. Ebben a kényes helyzetben gyenge vigasz lehet számára, hogy Blair és csapata Franciaország elnökét, Jacques Chiracot is sarokba állította... A kezdeményezés szánalmas fényt vet az Európai Unió közös külpolitikájára" - írta a Handelsblatt című gazdasági lap, amely Németországban egyedül közölte a felhívást.
A szociáldemokratákhoz közel álló Frankfurter Rundschau szerint a nyilatkozat, amelyhez később csatlakozott a szlovák kormányfő is, a szakadás nyilatkozata, mert az nem 15, vagy 25 tag állásfoglalása. "Bármi is mozgatta Blair, Aznar, Berlusconi, Durao Barroso, Rasmussen, Havel, Medgyessy és Miller urakat, hogy az Európai Unió többi részét a transz-atlanti megbízhatatlanság és a biztonságpolitikai határozatlanság gyanújába keverjék, egy dolgot önkéntelenül maguk nyilvánítottak ki: a közös külpolitika célja számukra semmit sem jelent" -vélekedett a frankfurti lap.
A kormányhoz közel álló General-Anzeiger nyugtalanítónak, az Európai Unió történetében egyedülállónak minősítette az esetet. "A megosztás kísérlete azonban, amelyet az oszd meg, s uralkodj elve alapján visznek be az összenövő Európába, nem csak rövidlátó. Az olyan országok, mint Lengyelország, Csehország és Magyarország számára az európai ing végül is közelebb lesz, mint az amerikai hegemónia széles köpenye. A megosztási kísérlet azért is veszélyes, mert azzal fenyeget, hogy a régi, dicsőséges szövetség az általa kifejlesztett békepolitikával egyetemben megsemmisül, és megkönnyíti a visszaesést az olyan hibákba, amelyek Európát már oly gyakran szerencsétlenségbe taszították" - mutatott rá a bonni lap.
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint nem volt szükség az egységfelhívásra ahhoz, hogy dokumentálják az európaiak ziláltságát. "Ez már korábban is felismerhető volt. Az európai atlantisták most mégis vitatottá teszik a párizsi taktikázók és a berlini köztársaság izolacionistái számára, hogy ők-e a hangadók... Ki osztotta meg ezt az Európát? Amerika, mert egy nem egységes, civakodó Európát jobban lehet uralni? (Egy ilyen Európa gyenge lenne, s nem vonzó.) Vagy azok, akik az iraki témát egy olajra vágyakozó republikánus megszállottságának tartják és elutasító magatartásukkal a partnereket igen szorult helyzetbe hozták?" - tette fel a kérdést a FAZ.
BBC: feltűnő a magyar kormánytámogatás
A felhívást csütörtökön közlő londoni The Times kommentárja rámutatott: Magyarországot, Lengyelországot és Csehországot (Berlin támogatottjait) eltávolítja a német befolyási övezettől az amerikai kormány álláspontjának készséges támogatása. A lap értékelése szerint Németország és Franciaország "megpróbálta ugyan a lehető legjobb képet felölteni az oldalvágás után", de Berlinben bombaként hatott a közös felhívás. A németek úgy vélik, a közös levél újabb bizonyítéka a Németország rovására erősödő angol-amerikai befolyásnak Közép-Európában. A kontinensen úgy látják: a felhívás annak a Washington-párti tengelynek a jól időzített ellencsapása volt, amely Nagy-Britanniát és szoros EU-szövetségeseit, valamint az erősen Amerika-barát egykori kommunista EU-tagjelölteket köti össze - jegyezte meg a The Times.
A BBC televízió budapesti tudósításában kiemelte: a magyar kormány feltűnő módon támogatja az Irakkal szembeni kemény amerikai álláspontot, jóllehet a hazai közvéleményben erősödik az ellenállás a háborúval szemben. "Magyarországnak mint a NATO tagjának vannak ugyan nemzetközi kötelezettségei, de ugyanígy vannak Németországnak és Franciaországnak is. A legtöbben úgy gondolják, hogy Magyarországnak e két ország mellett a helye, és békés megoldásra kell törekednie" - jegyezte meg a BBC tudósítója, aki szerint a magyarok jelentős többsége az iraki háború ellen van, és nem támogatja a magyar szerepvállalást sem.
Eltérő álláspontok Prágában, Pozsonyban és Varsóban
Csehországban bírálatok érték Václav Havel államfőt azért, hogy aláírta a felhívást. Vladimír Spidla cseh kormányfő tévényilatkozatában leszögezte, hogy a kérdésben a prágai kormány álláspontja a hivatalos. "A külügyi álláspontokat a hivatalos döntések, nem pedig újságok és újságcikkek határozzák meg, függetlenül attól, hogy azokat fontos személyiségek írták alá, s hogy kétségtelenül olyan fontos cikkekről van szó, amelyeknek lesz hatásuk" - jelentette ki Spidla. Kifejtette, hogy az iraki válsággal kapcsolatos cseh álláspontot "csak a parlament határozhatja meg". Elmondta azt is, hogy a felhívás aláírására őt is felkérték, de ő ezt elutasította. A cseh külügyminisztérium közleményében rámutatott, hogy a cikk Havel "személyes véleményét" tükrözi. A Pravo című lapnak nyilatkozó Cyril Svoboda külügyminiszter ugyanakkor kifejtette: áttanulmányozva a szöveget, azt látjuk, hogy nincs benne semmi olyan, ami kifejezetten ellenkezne a cseh külpolitikai alapvető céljaival. Ugyanakkor nem titkolta, hogy a felhívásról és Havel aláírásáról a Külügyminisztérium csak utólag értesült. Ladislav Spacek elnöki szóvivő szerint Havel azért írta alá a felhívást, mert úgy látja, hogy hosszú távon megfelel a cseh érdekeknek, és nincs ellentétben az ENSZ határozataival.
Szlovákiában a liberális SME rámutatott: "Egyetlen ország számára sem lehet könnyű eldönteni, hogy csatlakozzon-e az Egyesült Államok Irak lefegyverzését célzó törekvéseihez. Szlovákia kétszeresen nehéz helyzetben döntött." A cikkíró kifejtette: Dzurinda annyival volt nehezebb helyzetben, mint a többiek, hogy nem feledhette, milyen inkorrekt ellenállásba ütközött 1999-ben, amikor kormánya a NATO jugoszláviai légicsapás-sorozata idején megnyitotta az ország légterét a NATO gépei előtt. Az ellenzék akkor az "össz-szláv egységről, a szerb testvérek bombázásról" harsogott, és el is érte, hogy Szlovákia lakosságának döntő többsége ellenezte az észak-atlanti szövetség jugoszláviai akcióját. A szlovák kormányfő döntését tovább nehezítette az a körülmény, hogy az iraki válság kérdésében az Egyesült Államok erőfeszítéseit csak Európa egyik része hajlandó támogatni, a kontinens politikájában fontos szerepet játszó Franciaország és Németország nem. Nyilván ez a kínos körülmény játszott közre abban, hogy mielőtt Dzurinda csatlakozott volna a nyolcakhoz, a szlovák kormány még meglehetősen zavaros választ adott az amerikai puhatolózásra: vajon Washington egy Irak elleni háború esetén milyen mértékben számíthat Szlovákiára? A cikk kitért arra is, hogy Pozsony ezúttal nemcsak az ország légterének megnyitását, hanem az amerikai légierő gépeinek szárazföldi kiszolgálását is megígérte, és ez több annál, mint amit a jugoszláviai bombázások idején nyújtott.
Lengyelország miniszterelnöke tévényilatkozatában azt hangoztatta, hogy a felhívás egyetlen aláírója sem törekszik háborúra Irakkal. Mindent meg kell tenni a konfliktus békés eszközökkel történő megoldása érdekében. A háború végső szükségszerűség, amire mindig van idő. Az ENSZ-nek be kellene bizonyítania, hogy képes kikényszeríteni a Biztonsági Tanács Irakra vonatkozó határozatát - mondta Leszek Miller, aki nem lát egységbontást abban, hogy a felhívást csak az európai vezetők egy része írta alá. Ezt pedig azzal magyarázta, hogy az EU-nak nincs egységes külpolitikája, minden országnak joga van saját álláspontja kifejtésére, és ezt a többieknek tiszteletben kell tartaniuk.
Zbigniew Kuzmiuk, a varsói kormánykoalícióhoz tartozó Lengyel Parasztpárt frakcióvezetője kétségeinek adott hangot az Egyesült Államok "kritikátlan" támogatását illetően. Szerinte meg kellett volna várni az ENSZ idevágó határozatát. Andrzej Lepper, az ellenzéki populista Önvédelem elnöke élesen bírálta a lengyel miniszterelnököt a levél aláírása miatt. Azt ajánlotta Millernek, hogy a háború kitörése esetén egy Kwasniewski államfő vezette szakasszal maga is utazzon Irakba harcolni. Zdzislaw Najder publicista a Rzeczpospolita című konzervatív lapban arra hívta fel a figyelmet, hogy a levelet aláíró államférfiak országaiban túlnyomó többségben vannak a háború ellenzői, ezért a miniszterelnököknek először saját népüket kellene meggyőzniük az intervenció szükségességéről. Szerinte Miller hibázott, amikor aláírta a levelet. Inkább párbeszédre lenne szükség azokkal az országokkal (Finnországtól a balti államokig, Szlovákiától Norvégiáig), amelyekkel Lengyelországot érdekközösség köti össze, és igyekezni kellene velük közös álláspontot kialakítani.
Dühös görögök
"Európa megosztottságát" és a "nyolcak bandájának árulását" emlegető szalagcímekkel reagált a görög sajtó arra, hogy több európai ország vezetői előző nap közös újságcikkben sürgettek egységes transzatlanti fellépést Irak lefegyverzésének ügyében.
A Ta Nea kormánypárti napilap címoldalas írásából azt emelte ki, hogy "A nyolcak bandája eladta Európát". A lap értesülése szerint az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Görögország miniszterelnöke, Kosztasz Szimitisz "dühös az államcsíny miatt". Szerkesztőségi cikkében pedig úgy vélekedett, hogy a nyolcak megtorpedózták a háború elkerülését célzó utolsó erőfeszítéseket, valamint a görög EU-elnökséget is. A szocialista beállítottságú Elefterotípia "Európa testébe vert nyolc szegről" írt. Az újság az EU-val és a békével szembeni árulásnak minősítette a felhívást, amely szerinte az Egyesült Államok háborús terveit támogatja. A liberális Katimerini leszögezte: "ez az eset megmutatja, hogy milyen hosszú és rögös út vezet ahhoz, ha Európa létre akarja hozni politikai egységét, és milyen dinamikusnak kell lennie a francia-német tengelynek a bizalmatlanság csökkentése érdekében". A jobboldali Elefterosz Tiposz című újság Szimitiszre utalva azt állította, hogy az EU soros elnöke utolsóként szerzett tudomást a felhívásról. A kormánypárti To Vima pedig azt emelte ki, hogy "egy amerikai frakció megosztja Európát; a franciák, a németek és Szimitisz bosszús".
Az osztrák lapok közül a liberális Der Standard kommentárjában rámutatott: akárhogyan is jött létre a kilenc európai állam- és kormányfő Irakra vonatkozó nyilatkozata, az sikert jelent a washingtoni diplomácia számára. Egyúttal jelzi, hogy az iraki politikában a választóvonal nem Európa és Amerika között, hanem egy széthúzó Európán belül van, és csak sovány vigasz, hogy Amerika sem olyan egységes, mint amilyennek látszik. A bécsi lap szerint néhány európai kormány az iraki kérdésben olyan irányvonalat követ, amely Amerikában nagyobb tetszést arat, mint a saját választóknál. E mögött különböző okok állhatnak; az EU-tagjelölt államok esetében például külpolitikai megfontolások. Ám mindannyian azt hiszik, megengedhetik maguknak, hogy felbosszantsák saját választóikat és nagyhatalmú európai partnereiket azzal, hogy az amerikai kártyára tesznek. A Die Presse című konzervatív újság azt hangsúlyozta, hogy Európa öt polgára közül négy ellenzi Irak megtámadását az ENSZ BT mandátuma nélkül, és a polgárok fele még érvényes BT-határozat esetén sem ért egyet vele, mert nem látja szükségesnek és igazoltnak. A kilenc politikus különös akciója azt mutatja, hogy a sokat hangoztatott óhajok ellenére nincs közös európai külpolitika, és nem tudni, hogy akkor miért is tanácskoztak hosszasan előző nap az uniós külügyminiszterek az Irakkal kapcsolatos európai vonalról. A nyilatkozók valójában azt közölték, hogy Washington egy kétes kimenetelű kaland esetén is számíthat rájuk. A másik oldalon olyan államok állnak, amelyek megengedik maguknak, hogy egy kényes
kérdésben egyszer ne értsenek egyet Amerikával. Minden populista szólam ellenére ők az új, öntudatosabb Európa szócsövei, s ez esetben nem Amerika-ellenességről, hanem egyenjogúsodásról, emancipációról van szó.
Az Aftenposten című konzervatív norvég napilap pénteki számában kiemelte, hogy a kilencek Bush amerikai elnök iraki politikáját támogató levele elmélyíti Európa megosztottságát. Minden ok megvan a kétkedésre abban a vonatkozásban, okos
volt-e, hogy Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter "vén Európának" nevezte Németországot és Franciaországot... A kemény katonai stratégiával és a csapatmozgásokkal egyidejűleg Rumsfeld hozzájárult az Egyesült Államok és kontinensünk közötti távolság kiszélesítéséhez. Abban a reményben, hogy fékezni tudják a dolgok ilyen irányú alakulását, Václav Havel cseh elnök és hét kormányfő nyílt levelet tett közzé az Egyesült Államok támogatására, amihez később Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő is csatlakozott. A levél aligha fog nagyobb összetartást teremteni Európában, még ha ez volt is egyik célja - írta a norvég lap.
fidesz.hu