Közel ötven BKV-járat módosul a nyáron
A következő másfél hónap eseménydús lesz a budapesti tömegközlekedésben - menetrendváltozások, új járatok, villamoshálózat-reform és lezárt Szabadság híd. Csaknem 50 BKV-járat menetrendje módosul nyáron a fővárosban.
Dátum: 2007-07-08 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:30.022445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyári változások első mozzanata az lesz, hogy július közepétől a Ferihegyi repülőtérre járó 200-as busz megáll majd az 1-es terminálnál is, a menetrendjét pedig összehangolják a reptérre járó vasúttal. Emellett új járatok is indulnak a repülőtérre: Pestszentimre központból a 35-ös és 135-ös buszok.
A következő dátum július 23-a, ekkor a XI. kerületi Fehérvári úton ismét megindul a villamosforgalom. Korábban itt a 4-es metró építése miatt kellett lezárni egy útszakaszt.
A többi változás augusztus 21-től lép életbe. Egyrészt a XVI. kerületben megújul a buszhálózat, aminek köszönhetően a XV. és a XVII. kerületbe, illetve a belvárosba is könnyebben el lehet majd jutni. Ez körülbelül 100 ezer utast érint.
Szintén augusztus 21-től lehet majd érzékelni a budai villamoshálózat reformját: ennek lényege, hogy a Hűvösvölgyből átszállás nélkül lehet majd egészen Dél-Budáig közlekedni. Ezzel gyakorlatilag egy új gerincvonal létesül - mondta el a Független Hírügynökségnek Kiricsi Karola, a BKV szóvivője.
Azonban nemcsak a tömegközlekedés jobbításáról fog szólni az augusztus 21-i dátum, hiszen ezen a napon zárják le felújítás miatt a Szabadság hidat is. Így az ott közlekedő villamosok helyett buszok viszik majd az utasokat a Petőfi és az Erzsébet hídon keresztül.
Közben tovább folytatódik a BKV zsúfoltságkezelési programja is: a cél továbbra is az, hogy a buszok ne legyenek teljesen tele, az optimális a legfeljebb 90 százalékos kihasználtság lenne. Ennek elérése érdekében a szakemberek - ahol szükséges - plusz buszokat indítanak, néhol azonban kevesebb jármű közlekedik majd. Szintén a zsúfoltságot küszöbölheti ki, hogy a forgalmasabb csomópontokban összehangolják a buszok, villamosok és trolik menetrendjét.
lanchidradio.hu - fidesz.hu