Aláírásgyűjtés Tőkés László EP jelöléséért
Már 16 erdélyi megyében gyűjti a párttá alakulását támogató aláírásokat az erdélyi Magyar Polgári Szövetség. A párttá alakulás azért szükséges, mert az őszi európai parlamenti választáson Tőkés László királyhágó-melléki református püspököt szeretné indítani a szövetség. Az előző parlamenti választásokon a Magyar Polgári Szövetség nem indulhatott, 54 ezer aláírást ugyanis érvénytelennek nyilvánított a román hatóság.
Dátum: 2007-07-08 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:31.933678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint ahogy Tőkés László a Lánchíd Rádió Szabad Gondolat című műsorában fogalmazott, bizakodással, de a realitásokat is szem előtt tartva tekint a szövetség jövője elé. Mint mondta, az RMDSZ az ígéretekkel és elhúzódó tárgyalásokkal ellentétben nem látszik nyitottnak arra, hogy támogassa őt jelöltté választásában.
lanchidradio.hu - fidesz.hu