Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új államfőt választ a parlament Albániában

Új államelnököt választ vasárnap az albán parlament; a tisztség várományosa Arjan Zaimi dandártábornok.


Dátum: 2007-07-08 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:32.507835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelölt Albánia katonai képviselője volt a NATO-nál, azelőtt pedig a vezérkari főnök helyetteseként szolgálatot.

Az 50 éves Zaimi a két legnagyobb albán pártszövetség, a Sali Berisha kormányfő vezette, a kormányzó Albán Demokrata Párt (PDS) körül tömörülő pártok és az Edi Rama tiranai főpolgármester vezette, az Albán Szocialista Párt (PSS) körül csoportosuló koalíció egyezsége nyomán lesz várhatóan a balkáni ország következő elnöke.

A parlament közép-európai idő szerint este hét órakor kezdi meg a szavazást az államfőről. A jelölt megválasztásához a képviselők háromötödének a támogatását kell elnyernie; ez 84 voksot jelent a 140 fős képviselőházban. A kormányzó koalíció pártjai összesen 80 mandátummal rendelkeznek.

A parlamentben már kétszer sikertelenül zárult az elnökválasztás, s ha harmadik voksolás is kudarccal végződik, az alkotmány szerint fel kell oszlatni a törvényhozást, s 60 napon belül választásokat kell kiírni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek