Fidesz-frakció: interpellációk és kérdések a kormányhoz
Fidesz-frakció képviselői a parlament február 4-i ülésnapján a növekvő munkanélküliség, a MÁV-járatok kimaradása, az iskolabezárási hullám, a gátépítések, valamint a háborús szerepvállalás ügyében intéznek interpellációkat és kérdéseket a kormány tagjaihoz. Erről Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-02-01 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:40.364864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tavaszi parlamenti ülésszak február 4-i, keddi első ülésnapján a legnagyobb ellenzéki párt képviselőcsoportja részt vesz a szociális törvénycsomag záróvitájában, módosító javaslatokat nyújt be, és ha a kormányzó pártok az előterjesztést változatlan formában akarják átvinni, a Fidesz-frakció nemmel fog szavazni.
Rogán Antal felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon egyre inkább kiszámíthatatlanná válik a parlament működése, hiszen: "az MSZP választási ígéreteivel szemben nem képes tartani a heti ülésrendet és nem tudja biztosítani az országgyűlési munka folyamatosságát, illetve az állandó határozatképességet".
A Fidesz úgy látja, hogy az MSZP alkalmatlan a kormányzati feladatok ellátására, és a kormányzó pártok nemzetközi kötelezettségeikre hivatkozva tehetetlenségüket igyekeznek leplezni.
A politikus rámutatott: az Európai Unióhoz csatlakozó többi közép-európai országban a kormányzó pártok képesnek bizonyultak arra, hogy a nemzeti parlamenti munka folyamatosságát megőrizzék, és eközben európai parlamenti kötelezettségeiknek is eleget tegyenek.
A Fidesz a február 4-i ülésnapon azokban az ügyekben kíván kérdéseket és interpellációkat intézni a kormánytagokhoz, amelyek azt bizonyítják, hogy a kormányzati munkát folyamatos kudarcok kísérik.
- Magyarország háborús szerepvállalását, a kormányzat elképzeléseit az azonnali kérdések során fogjuk érinteni, mert meg akarjuk tudni, hogy a kormány az EU-tagországok többségével szemben miért áll egyértelműen a háború oldalára. Azt is tudni akarjuk, mit kíván a kormány elmondani a közvéleménynek arról, mi folyik Taszáron - közölte Rogán Antal.
Az ülésnapon Őry Csaba fideszes képviselő abban a kérdésben interpellál majd, hogy mit kíván tenni a kormány a növekvő munkanélküliség, a sokasodó gyárbezárások ellen.
Az idén átlépheti a 250 ezres lélektani határt a magyarországi munkanélküliek száma, ami nemcsak a gazdaság működőképességére, de a családok életszínvonalára is fenyegetést jelent - mondta Rogán Antal
Előreláthatóak voltak a MÁV-járatokkal kapcsolatos problémák is, azonban a kormányzat mégsem tett semmit azok elkerülése érdekében. Ebben a témában Soltész Miklós intéz interpellációt a közlekedési miniszterhez.
A sajtótájékoztatón Rogán Antal arról is beszélt, hogy a kormány csak 100 napra biztosította az önkormányzatok számára a közalkalmazotti béremelés fedezetét, és "a közalkalmazottak januártól alig egyharmadát, vagy felét kapják meg annak, ami járna nekik".
A Magyar Bálint oktatási miniszterhez intézett interpellációban Pánczél Károly fideszes képviselő érdeklődik majd az iránt, mit tesz a kormányzat a megemelt pedagógusbérek fedezetének biztosítására, illetve az iskolabezárási hullám megszüntetésére.
A Fidesz álláspontja az, hogy miközben a Tisza mentén leálltak a gátépítések, piaci alapú gátépítési program kezdődött, ami árterek elárasztásával jár, és "az MSZP és az SZDSZ tőkéscsoportjai számára jelent üzletet". A témára Manninger Jenő képviselő kíván kedden rákérdezni.
fidesz.hu