Csúszásban

Az Egyesült Államok és Oroszország elnökei a kennebunkporti találkozójukon, a "homár-csúcson", csalódást okoztak a Balkánnak. George W. Bush és Vlagyimir Putyin a számukra fontos dolgokról (Iránról és a rakétapajzsról) egyeztetett közvetlenül; az albán-szerb területi vita - Koszovó jövőbeni státusa - nem tudott felkúszni a napirendi pontok közé. Az elnökök megállapodtak, hogy a kérdést a külügyminiszterek hatáskörébe utalják. A Magyar Hírlap írása.

Dátum: 2007-07-09 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:37.302440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az albánok hiába várták, hogy fő mentoruk, Bush megismétli tiranai kijelentését, amikor "előbb vagy utóbb" függetlenné váló Koszovóról beszélt. A szerbeknek pedig azt kellett tudomásul venniük, hogy Putyin ezúttal nem lebegtette az ENSZ BT-beli vétóját.

Most úgy néz ki, hogy a harmadik világháború (mint a második hidegháború folyománya) nem Koszovó miatt tör ki. Az informális csúcs után Brüsszelből siettek jelezni: készek felelős döntést hozni, mert a halogatás árát nem az USA és Oroszország fizeti meg, hanem az EU. Csakhogy az unió még mindig a Biztonsági Tanács határozata alapján képzeli el a rendezést. Ám a határozat éppen azért késik, mert Washington és Moszkva éppen úgy nem tud megegyezni, ahogy kliensei (a pristinai albán és a belgrádi szerb kormány) sem tudnak.

A Koszovót 1999 óta igazgató ENSZ-misz-szióban, az UNMIK-ban idegesek. Úgy kalkuláltak, hogy az albánok túl sokat várnak a Bush-Putyin-találkozótól, és kudarc esetén esetleg máshogy akarják kivívni a névleg Szerbiához tartozó tartomány önállóságát. Ez nem teljesen alaptalan feltételezés, két okból. Időnként érkeznek hírek arról, hogy álarcos, egyenruhás fegyveresek civileket bántalmaznak, ellenőrző pontokat működtetnek és lövöldöznek.

Akinek erről még nem jutnak eszébe a Koszovói Felszabadító Hadsereg gerillái, annak segítségére lesznek az UCK-veteránok nyilatkozatai és türelmetlen üzenetei. Mindez jelenleg nem több politikai háttérzajnál és nyomásgyakorlásnál, s Agim Ceku pristinai kormánya ura a helyzetnek. És mindaddig az is marad, amíg valaki el nem hiszi magáról, hogy ő jobban tudja, mi a teendő. És ekkortól a nemzetközi közösség futhat az események után. Vagy a gerillák elől.

Még egy oka van az ENSZ-nek az aggodalomra. A koszovói viszonylagos nyugalmat (a 2004. márciusi szerbellenes lincshullámot leszámítva) az szavatolta, hogy az albánok úgy érezhették: a függetlenség elismerésének ügye sínen van. Ha ebben tévedtek, nem csak magukat okolhatják: a nemzetközi közösség igyekezett a kedvükben járni, nyilván azért, mert az albánok zsarolási potenciálja nagy volt. Azaz, fontosabb volt a csaknem kétmilliónyi albánt megnyugtatni, mert nagyobb bajt tudtak okozni, mint a százharmincezer szerb (és a katonailag meggyengült, gazdasági bajokkal küszködő, a tartományból kivonuló Szerbia).

Ez a tétel változatlanul érvényes, sőt. Előfordulhat, hogy a helyzet tovább bonyolódik. A regnáló koszovói albán elit ugyanis a legitimációját nemcsak a választásokból eredezteti: küldetése és feladata, hogy elérje a szuverenitást. Nehéz elképzelni, hogy túlélhetné, ha ebben kudarcot vallana. Márpedig egyelőre kevés sikert tud felmutatni.

A Pristina és Belgrád tárgyalásai után készült Ahtisaari-terv kielégítené az albán igényeket, azonban a végrehajtás - Moszkva BT-beli ellenállása miatt - késik. A jelenlegi koszovói albán kormány szavahihetőségét kockáztatja. Mármint a koszovói albán társadalom szemében: a terveik szerint most javában tartana a frissen elismert államiságot ünneplő rendezvénysorozat. A tavalyi év elején legalábbis úgy tűnt, hogy mostanra már minden meglesz, ám jelenleg még a BT-határozat sem készült el. Utoljára az év közepére várták a függetlenséget, abból sem lett semmi. A pristinai kormány kétszer csúszott ki a - kissé könnyelműen megígért - határidőkből, és ez megbosszulhatja magát.

Ugyanis a koszovói albán politika is többpólusú. Ha a mostani csúszást a kabinet mulasztásaként vagy tehetetlenségeként azonosítják, könnyen destabilizálhatja a kormányt. Aspiráns a kormányfői székre lenne elég, és Ceku menekülési útvonala az önállóság egyoldalú kikiáltása lehet. Amihez megpróbálhatná megnyerni a nemzetközi szereplők egy részét is, arra hivatkozva, hogy még mindig jobb, ha vele mennek bele ebbe a kalandba, mint ha a radikálisok látnának hozzá a függetlenség utolsó attribútumának megszerzéséhez.

Az egyoldalúan kikiáltott koszovói függetlenség utáni káoszban pedig Szerbia is megtalálhatja a számítását: megpróbálhatna többet megszerezni annál, amit a bécsi tárgyalások után neki kínáltak.

Makai József, Magyar Hírlap

fidesz.hu