Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pertársaság alakult az Il Ferro-ügyben

Az Il Ferro nyolcezer ügyfele közül eddig százharmincan tettek szándéknyilatkozatot egy pertársaság megalakítására. Az érintettek jogi képviselője szerint, ha nem állapítanak meg bűncselekményt az ügyben, akkor nem lehet zároltatni a cég tulajdonosának ingó és ingatlan vagyonát. A Magyar Hírlap összeállítása.


Dátum: 2007-07-09 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:40.400025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Akasszuk fel őket" - kiáltott az Il Ferro egyik pórul járt ügyfele azon a szombati találkozón, amelyen azért gyűltek össze az érintettek, hogy pertársaságot alakítsanak az autóreklámos cég szerződésszegése miatt. A mintegy nyolcezer ügyfélből mindössze százan-százötvenen mentek el a Petőfi Csarnok sörözőjébe összehívott eseményre. A hangulat azonban így is forró volt.

Ismeretes, az Il Ferro azt ígérte ügyfeleinek az autóikra felhelyezett reklámmatricáért cserébe, hogy havi negyvenezer forintig átvállalja a hitelbe vásárolt autók után fizetendő törlesztőrészleteket. A használt autók tulajdonosainak havi ötvenezer forintot ígértek, ezért cserébe nekik belépéskor regisztrációs díjat kellett fizetniük. Kétéves szerződés esetén száznyolcvanezer forintot, ötéves megállapodás esetén 333 ezer forintot. Az érintettek befizették a pénzt, felmatricázták autóikat, de a mai napig hiába várnak jussukra. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság május 2-án csalás gyanúja miatt rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A pertársaság alakuló ülésén hamar elszabadultak az indulatok. Többen hangoztatták, hogy nem akarnak úgy járni, mint a Baumag-ügy károsultjai. Az összegyűltek közül egyesek abban sem értettek egyet, hogy az autókról leszedhetők-e a matricák, és ha igen, akkor hogyan.

"Kiállsz a napra, majd rövid idő elteltével lehúzhatók a feliratok" - mondta az egyik férfi, de az ötlete nem aratott nagy sikert. Többek szerint, ha leszedik a matricákat, akkor megszegik a szerződést. Ennek következtében végképp nem marad esély arra, hogy egy fillért is lássanak a pénzükből. Ezt meghallva egy feldúlt hölgy túlkiabálva a zsivajt, közölte, miután hónapok óta nem fizettek neki, ő bizony leszedte a feliratokat. Ingyen ugyanis egyetlen céget sem kíván reklámozni.

"A matricák eltávolítása felesleges jogvitához vezet, ezért a feliratokat meg kell tartani" - próbált véget vetni a vitának Bense László Erik, ügyvéd. Szerinte amíg nem szűnik meg a jogviszony az Il Ferro és az ügyfelek között, addig a feliratoknak is maradniuk kell. Az ügyvéd elmondta, remélhetőleg hamarosan sikerül megindítani a polgári peres eljárást az ügyben.

Szombaton százharminc károsult már szándéknyilatkozatot is tett, hogy belép a pertársaságba. A leendő felperesek azt szeretnék elérni, hogy az Il Ferro fizesse vissza a befizetett díjakat, valamint a megígért havi összegeket késedelmi kamattal együtt.

Bense László Erik szerint, ha valóban fennáll majd a bűncselekmény alapos gyanúja, akkor zárolni lehetne az autóreklámos cég képviselőjének ingó és ingatlan vagyonát. Ha a bizonyítékok nem támasztják alá a bűncselekményt, a pertársaság egyébként akkor is bíróság elé viszi az ügyet.

A rendőrségnél a közelmúltban zárult le az Il Ferro gazdálkodását átvilágító szakértői vizsgálat. Ennek eredményéről az ígéretek szerint a héten tájékoztatja a rendőrség a nyilvánosságot.

A tulajdonos ártatlannak mondja magát

Körmendi Ákos, az Il Ferro tulajdonosa július elején azt nyilatkozta, hogy ő is csak az után szembesült a cég pénzügyi hiányosságaival, miután megvette előző tulajdonosától. Körmendi elmondta, az Il Ferro fizetésképtelenné vált, de neki nincs takargatnivalója. Bízik benne, hogy a szakértői vizsgálat tisztázni fogja a helyzetet.

Kiss Gergely, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek