Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh: Bálványos igényli a nemzetközi politika figyelmét

Az erdélyi Tusnádfürdőn július 17. és 22. között megrendezendő Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábortól az idén is elsősorban a magyar-román kapcsolatok aktív formálását várják a rendezők. Magyar Hírlap interjú.


Dátum: 2007-07-09 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:41.369599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Milyen célokkal szervezik az idén a szabadegyetemet?

- Tizennyolcadik évébe lép a bálványosi nyári egyetem, s mostani mottónk az Erős Európa - erős közösségek lesz. A tábort az idén először szervezzük az Európai Unió területén, hiszen január 1-jével Románia is EU-tag lett. A tábor tematikáját és hangvételét mindenképpen befolyásolja az unió alkotmányos szerződése körüli vita, valamint az, hogy mind Magyarországon, mind Romániában bizonytalan a belpolitikai helyzet. Meggyőződésem, hogy érdekeltek vagyunk egy erős Európai Unió létezésében. Ez ugyanis feltétele annak, hogy mindkét országban végbemenjenek a rendszerváltozás máig véget nem ért folyamatai. Különösen érdekeltek az erős Európában a nemzeti kisebbségek, hiszen a nemzetállami reflexek megerősödése legjobban őket sújtja.

- Az átlagnál viharosabb román belpolitika hogyan hat a szabadegyetemre, illetve hogyan befolyásolja annak romániai visszhangját?

- Felértékeli a tábor jelentőségét. Reméljük, hogy az erdélyi közösségen belüli viták lefolytatására és a román politikai élet más szereplőinek megjelenésére is módot adunk.

- Megerősíti az értesülést, hogy önöknél ül majd tárgyalóasztalhoz Tőkés László és Markó Béla?

- Igen, ez szerepel a programban. Mindkét fél jelezte részvételi szándékát.

- Kiket hívtak még meg?

- Például Orbán Viktort, Kövér Lászlót, a Román Demokrata Párt főtitkárát, Vasile Blagát, Smaranda Enache asszonyt, lesznek kiváló zenekarok: Boban Markovicék, az Ismerős Arcok, a P. mobil, fellép Rúzsa Magdolna is. Lesz borsátor, filmvetítéseket és irodalmi programokat is beiktattunk a programba.

- A magyar belpolitikának szóló üzenetek az idén is megfogalmazódnak?

- A szabadegyetemnek nem feladata a magyar belpolitikát tematizálni. Ám kizárni nem lehet, hogy a magyar belpolitikával összefüggésben álló vélemények elhangoznak a táborban, és a politikai uborkaszezonra való tekintettel komoly visszhangot keltenek.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek