Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Draskovics Tibor fekete őszt jósol a pedagógusoknak

Nem szűnik meg, de jelentősen változik a közszolgálati dolgozók fizetését szabályozó illetmény- és bértáblarendszer. Draskovics Tibor szerint nem lesz újabb jelentős létszámleépítés a közintézményeknél. Mint mondta, főleg a pedagógusok számíthatnak elbocsátásokra.


Dátum: 2007-07-09 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:46.941911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A táblarendszer megszüntetéséről nincs szó a közszolgálatban, a bértábla kiigazítása viszont szóba került, mert nem ad megfelelő rugalmasságot a munkáltatónak arra, hogy a szolgálati időt nem kizárólagos szempontnak tekintve állapíthassa meg a dolgozó fizetését - idézi Draskvics Tibor szavait a Népszabadság. A közszolgálatban dolgozók körében olyan hírek terjedtek el, amelyek szerint szóba került a bértáblák megszüntetése.

A közigazgatás legtetején lévő 800-1000 vezető esetében a mai bértáblarendszer nem képes tükrözni azokat a különbségeket, amelyek a terhelésben, a felelősségben vannak - jelentette ki a miniszter. A kormány elfogadott egy létszámcsökkentési menetrendet, amely tavaly elsősorban a minisztériumokra fókuszált, idén pedig a tárcák alá rendelt intézményrendszerre.

Az egyes miniszterek felelőssége, hogy az elbocsátást milyen ütemezéssel hajtják végre. Az idei költségvetés azonban a csökkenő létszámok figyelembevételével készült - mondta Draskovics, aki szerint leginkább a pedagógusok számíthatnak elbocsátásra a kötelező óraszám emelése miatt.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek