Feltűnően jól él szerény fizetéséből Slota
Ellentét feszül Ján Slota szlovák nacionalista pártvezér nagystílű életmódja és jövedelme között - mutatott rá hétfői számában a Plus Jeden Den című szlovákiai bulvárlap.
Dátum: 2007-07-09 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:47.289092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - a szlovákiai kormánykoalíció tagja - elnökének hivatalosan bevallott jövedelme nem fedezi luxuskiadásait - állapította meg az újság.
Miközben a pártvezér 2006-ra összesen átszámítva kevesebb mint havi 200 ezer forintos jövedelmet vallott be, két hónapja vásárolt magának egy Bentley luxusautót. (A limuzin legolcsóbb típusa is több mint félszázmillió forintot kóstál a szalonokban.) Tavaly egy csaknem 40 millió forintos Porsche Cayenne terepjáró volánja mögött lehetett látni.
Nyaralni Horvátországba jár Slota, de nem egy egyszerű apartmanban hajtja álomra a fejét: egy egész villa áll az ő és családja rendelkezésére. Hobbija, a repülőgép-vezetés szintén nem a legolcsóbb időtöltések közé tartozik.
Miután a politikusi fizetésén kívül máshonnan nem kap hivatalos jövedelmet, rejtély, hogy az SNS elnöke honnan teremti elő a pénzt költséges életviteléhez - írta a Plus Jeden Den.
MTI - fidesz.hu