Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz álláspontja az SZDSZ nyilatkozat-tervezetéről


Dátum: 2007-07-09 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:49.208069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Köztársaságban a rendőrség feladata, hogy biztosítsa minden ember számára a gyülekezéshez és a véleménynyilvánításhoz fűződő szabadságjogok gyakorlását valamint a közterületeken a közrend fenntartását. Ez nem politikai nyilatkozatok vagy nyílt levelek függvénye, hanem a rendőrség alkotmányos kötelezettsége.

Budapest, 2007. július 9.

Balog Zoltán (Fidesz)

Az Országgyűlés emberi jog, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke

Kapcsolódó elemek