Augusztustól akár 30 százalékkal is drágulhat a kenyér
Csaknem 30 százalékkal emelkedhet a kenyér ára, ha követi a gabona idei árnövekedését - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetségének főtitkára. Pótsa Zsófia hozzátette: a fogyasztók várhatóan augusztusban érzékelhetik az áremelkedést.
Dátum: 2007-07-09 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:49.849930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal becslései szerint körülbelül félmillió tonna gabonával termett kevesebb, mint tavaly - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetségének főtitkára.
Pótsa Zsófia hozzátette: egyes termelők szerint nem termett idén 4 millió tonna gabona, a főtitkár azonban ezt nem tudta sem megerősíteni, sem megcáfolni.
A minőséggel nincs gond
A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetségének munkatársa közölte: a gabona nem hiánycikk, hiszen a hazai szükségletek kielégítésére maximum 2,5 millió tonnányi búza elegendő. Az azonban igaz, hogy amióta csatlakoztunk az Európai Unióhoz, hatalmas a kereslet a magyar gabona iránt.
A laboratóriumi vizsgálatok még nem zajlottak le, de a hírek szerint nincs probléma az idei termés minőségével - mondta Pótsa Zsófia.
Drágul a kenyér
A főtitkár közölte: az induló árakra hatással van a keresleti piac, nagyon magasra szöktek. Míg tavaly a búza 26-27 ezer forintba került tonnánként, addig ma 40 ezer forintot kell fizetni érte.
Pótsa Zsófia hozzátette: a fogyasztók már augusztusban érzékelni fogják az áremelkedést, amelyről egyelőre nem lehet tudni, hogy mekkora lesz, de a gabona drágulásának mértékéből kiindulva akár a 30 százalékot is elérheti.
inforadio.hu - fidesz.hu