Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rekord nagyságú deficitre készül Bush

A 2003-as év amerikai (szövetségi) költségvetésének hiánya eléri a 307 milliárd dollárt - nyilatkozták a hét végén washingtoni kormányzati illetékesek. Az amerikai elnök hétfőn ismertetésre kerülő költségvetési tervezete szerint a hiány összege az esetben is eléri a fenti összeget, ha nem számol az Irak elleni esetleges háború költségeivel.


Dátum: 2003-02-02 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:42.190243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez a hiány rekordot jelentene az Egyesült Államok történetében, hiszen az eddigi legnagyobb. Az 1992. évi költségvetési hiány 290 milliárd dollár volt, a 2004-es költségvetés tervezett hiányát a kormányzati illetékesek 304 milliárd dollárra becsülik. Az idei a gazdaság kibocsátásának 2,8, a jövő évi annak 2,7 százalékával ér fel.

Az iraki háború költségvetési kiadásai ugyanakkor több tízmilliárd dolláros nagyságrendűek lehetnek - állapítja meg a Dow Jones hírügynökség jelentésében.

A Fehér Ház 2003-ra eredetileg - tavaly júliusban - 109 milliárd dolláros hiányt jövendölt, ám azóta az Egyesült Államok fiskális helyzete drámai módon romlott, a gazdaság továbbra is gyengélkedik és a terrorizmus elleni harc is súlyos kiadási tétel, azzal együtt, hogy elsődleges fontosságú kérdéssé vált, fontosabbá, mint hogy ne legyen deficit a szövetségi büdzsében.

2000-ben nem volt hiány az amerikai költségvetésben, sőt többletrekord született, viszont a 80-as és a 90-es évek során előfordult, hogy hiányának összege az amerikai gazdaság "értékének" 6 százalékát is megközelítette.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek