Az OVI előtt a Fidesz népszavazási kérdései
Átadta a Fidesz három népszavazási kérdését Pokorni Zoltán, a párt alelnöke és Szijjártó Péter szóvivő az Országos Választási Iroda (OVI) vezetőjének hétfőn a fővárosban.
Dátum: 2007-07-09 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:54.000693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rytko Emília, az OVI vezetője 16 órakor vette át a kórházprivatizációról, a gyógyszerforgalmazásról és a termőföldről szóló népszavazási kérdéseket tartalmazó íveket, amelyet lepecsételt, s rögzítette az átvétel dátumát.
A három kérdésben, amelyet az OVB már korábban elbírált, délután 16 órakor járt le az aláírásgyűjtési határidő, eddig az időpontig voltak védettek a kérdések, s más nem kezdeményezhetett népszavazást e tárgyban - mondta kora délutáni sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán. A párt alelnöke és szóvivője a határidő lejárta után azonnal ismét benyújtotta a kezdeményezéseket.
Pokorni Zoltán korábban elmondta: ezt annak érdekében teszik, hogy a másik három kérdéssel - a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szólóval - egyszerre tarthassák meg a népszavazást, ha lehet, még az idén.
Az OVB-nek 30 napon belül kell elbírálnia a kérdéseket.
Szöveg: MTI, Foto: fidesz.hu