Az OPEC márciusban csökkenti termelését?
A líbiai olajipari miniszter szerint elképzelhető, hogy az OPEC márciusban csökkenti olaj-kitermelését, ha a nyersanyag ára ez időre határozott csökkenést mutat és a benzin iránti kereslet nem változik.
Dátum: 2003-02-02 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:42.483309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Abdulhafid Zlitni szerint az olajpiac jelenlegi ellátottsága jó, a tartalékok feltöltése folyik, aminek az árak hirtelen lemorzsolódása lehet a következménye.
Úgy vélekedett, hogy az OPEC legtöbb tagországa jelenleg a vállalt kitermelési kvóta felett önti olaját a piacokra, hogy letörjék a hordónként 30 dollár fölé ágaskodó olajárat.
A kartell együttes termelés napi 24,5 millió hordós szinten van, azaz a tavalyi kvótát 1,5 millió hordóval haladja meg, már az OPEC decemberi döntésének megfelelően, a kiesett venezuelai termelés pótlására. Ezt a hét végén Al Naimi szaúdi olajügyi miniszter is megerősítette, aki szerint a hiányhelyzet ezzel meg is szűnt.
Ugyanakkor elismerte, hogy az árak jelenleg nem tükrözik a kínálati és keresleti helyzetet, noha a felhasználók nem követelnek pótlólagos szállításokat, úgymond meg vannak elégedve az ellátással.
Katari kollégája szerint fennáll a túlkínálat eshetősége is, s az olajárak az év második negyedében akár össze is omolhatnak.
MTI - fidesz.hu