A berlini kormány nem támogatja a német kitelepítettek kárigényét
Németországban nem talál támogatásra a porosz vagyonügynökség kft. keresete lengyel területen fekvő, egykor német tulajdonban volt ingatlanok visszaadására - jelentette ki hétfőn a berlini kormány szóvivője.
Dátum: 2007-07-10 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:57.252674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Thomas Steg a kártérítési perek miatt Lengyelországban tapasztalható aggodalmak kapcsán elmondta: annak a 22 egykori kitelepített személynek a keresete, akik az Emberi Jogok Európai Bíróságán próbálnak érvényt szerezni vagyonjogi követelésüknek, "sem jogi, sem politikai, sem civiltársadalmi síkon" nem kap támogatást Németországban. (A 22 felperest a porosz vagyonügynökség képviseli a bíróság előtt.)
A német kormány álláspontja szerint nincsenek "nyitott vagyonjogi kérdések", és ezért Berlin nem látja szükségét további tisztázásnak vagy magyarázkodásnak. "Számunka a helyzet egyértelmű" - szögezte le a szóvivő.
Anna Fotyga lengyel külügyminiszter nemrég egy sajtóinterjúban nagyobb jogbiztonságot szorgalmazott. Mint kifejtette, Varsó német-lengyel kormánynyilatkozatot szeretne, amelyben rögzítenék, hogy a lengyel területen lévő javakra vonatkozó német követeléseknek sem a nemzetközi jog, sem a német jog értelmében nincs alapjuk. Berlin szerint nincs szükség ilyen nyilatkozatra. (Ennek gondolatától már az előző, Gerhard Schröder vezette szociáldemokrata-környezetvédő német kormány is elzárkózott.)
MTI - fidesz.hu