Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendőrök fojtogatták és teperték a földre a fideszes képviselőt

Az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték a rendőrök Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselőt, akit vasárnap éjjel az Alagút utcánál igazoltattak. A képviselőt, mivel nem tudta igazolni magát, kirángatták autójából és a földre teperték.


Dátum: 2007-07-10 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:34:57.544341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lengyel Zoltán autóját vasárnap éjjel 11 óra körül állította meg három, a képviselő elmondása szerint azonosító számot nem viselő rendőr az Alagút utcánál. A honatyánál nem voltak papírok, ezért telefonon felhívta egyik közeli hozzátartozóját, vigye a helyszínre iratait.

A Fidesz képviselője azt mondta: a rendőrök ezután kirángatták autójából, letépték kezéről fémszíjas óráját, a földre teperték és fojtogatták, majd az I. kerületi rendőrkapitányságig a földön húzták végég. Lengyel Zoltán ott tudta magát igazolni az időközben odaérkező hozzátartozója által bevitt útlevelével és onnan vitte a mentő a János kórházba, ahol látleletet vettek sérüléseiről.

A honatya sérüléseiről a János Kórházban készítettek látleletet. Lengyel Zoltán a kezén, lábán és a hátán szenvedett zúzódásokat.

Arra a kérdésre, hogy hivatkozott-e mentelmi jogára, illetőleg közölte-e a rendőrökkel, hogy országgyűlési képviselő, Lengyel Zoltán elmondta: megemlítette, de a helyszínen nem tudta ezt igazolni, mivel csak az országgyűlési parkolásra jogosító kártyája volt kocsijában.

Az ellenzéki képviselő feljelentést tesz a rendőri eljárás miatt.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek