Támogatásra várva
Legyünk őszinték: amikor uniós csatlakozásunk pozitív következményeit mérlegelik honfitársaink, elsősorban a támogatásokra gondolnak. Több mint kétéves EU-tagságunk alatt a pénz néha csurrant, máskor cseppent - voltak elégedett pályázók, de olyanok is, akik nagyot csalódtak. Magyar Hírlap álláspont.
Dátum: 2007-07-10 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:35:01.188502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az igazán jelentős összegekre azonban csak az idén kezdődő hétéves EU-költségvetés tételeinek a végrehajtásakor számíthat az ország. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi ígéretei szerint már az elmúlt hónapban meg kellett volna érkeznie Brüsszelből... na nem a pénznek, hanem a boldogító igenről szóló értesítésnek. Vagyis az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programjainak jóváhagyására várunk. Az Európai Tanács azonban még nem hozta meg a létfontosságú döntést. Talán nem áll távol az igazságtól az a feltételezésünk, hogy az operatív programokról szóló hazai viták is késleltetik a támogatási mechanizmus beindítását.
Derűlátó módon persze elfogadhatjuk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség magyarázatát, mely szerint az EU-val való tárgyalások lényegében lezárultak, az operatív programok jóváhagyása a brüsszeli bürokrácia útvesztőit járja, és előbb-utóbb célba ér. A magyarországi viszonyok ismeretében azonban azt kell mondanunk: a neheze akkor következik, amikor a pénz felhasználása körüli bonyodalmak elkezdődnek. A statisztikai régiók százmilliárdjainak elosztásában például eleve feszültséget kelt, hogy a kormány és a megyei, illetve a települési önkormányzatok többsége politikai ellenfelek.
Még ennél is nagyobb gondot okoz, hogy a különböző operatív programok jelenleg meghatározott arányát több vezető közgazdászunk megkérdőjelezi. A gazdaságfejlesztésre kevesebb mint 700 milliárd forint jutna, míg a közlekedési operatív programra 1700 milliárdnál többet költene a fejlesztési ügynökség. Nem kételkedünk abban, hogy az úthálózat kiépítése nagymértékben járulhat hozzá a gazdaság élénkítéséhez, főleg a hátrányos helyzetű térségekben. Egyetértünk viszont azokkal a közgazdászokkal, akik szerint a tervezés elhibázott. A kívülről érkező pénz ugyanis így visszaszivárog - helyesebben: visszaárad - külföldre. Nagy a valószínűsége ugyanis annak, hogy az útépítési pályázatok legjavát külföldi cégek nyerik el. Közben pedig a gazdaságfejlesztésre szánt tőkeinjekció nem lesz elegendő a hazai vállalatok felélesztésére. Gazdaságunk teljesítményének hatásos javításában pedig épp a magyarországi vállalkozásoknak jutna a főszerep. Ezért úgy véljük, meg kellene találni a módját, hogy az EU-támogatások felhasználását újratervezzék. Mégpedig minél hamarabb, hogy ne váljék végzetessé a késés.
Magyar Hírlap
fidesz.hu