Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Augusztustól akár 30 százalékkal is drágulhat a kenyér

A liszt ára várhatóan 20-30 százalékkal emelkedik augusztusban, amennyiben követi a gabona idei árnövekedését, ám hogy ez milyen mértékben gyűrűzik át a kenyér árába, az a sütödék egyedi döntése lesz - mondta Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. MTI információk.


Dátum: 2007-07-10 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:35:03.027222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Míg tavaly ilyenkor a búza 26-27 ezer forintba került tonnánként, addig ma a nagytételű induló ára 42 ezer forint. Az alapanyag áremelkedése szükségszerűen magával hozza az abból készülő liszt árának hasonló mértékű növekedését, mivel a sütödék ezt nem tudják másból kitermelni.

Utalt arra, hogy a jelenlegi kilogrammonkénti 55-60 forint körüli lisztár augusztusra 13-15 forinttal emelkedhet, ám minden malom maga dönti el, hogy a kereslet-kínálati viszonyokhoz képest mennyiért fogja adni a terméket.

A főtitkár szerint azért van közvetlen összefüggés a kevesebb gabonatermés miatt fellépő magasabb búzaár és a lisztár között, mert a malmoknak nincsenek készleteik, és már csak a drágább új búzából tudnak őrölni.

"Hogy a magasabb lisztár mennyivel fogja drágítani a kenyér árát, arról még becsült százalékot sem tudok mondani, mivel a kenyér árszerkezetében a liszt mindössze 10-15 százalékot képvisel, a többit az energia-, a szállítási és a bérköltségek teszik ki" -hangsúlyozta a gabonaszövetség főtitkára.

Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke közölte: augusztustól a kenyér áremelkedése várhatóan olyan mértékű lesz, mint amilyen mértékben a liszt ára emelkedik, ám százalékos mértékű becslésre nem vállalkozott, arra hivatkozva, hogy egy korábbi nyilatkozata miatt a Gazdasági Versenyhivatal egy hónapja eljárást indított a pékszövetség ellen.

Elmondta: a GVH azt feltételezi, hogy a Magyar Pékszövetség koordináló szerepet játszott a tagok sütőipari vállalkozásai kenyér- és pékáru átadási árának 2006. augusztusi, illetve 2007. februári emelésében, és tagjai nevében tárgyalásokat folytatott a kiskereskedelmi vállalkozásokkal.

A pékszövetség elnöke kiemelte, hogy ha lesz is a következő hónapban kenyérár-emelkedés, az területileg és időben eltérő lesz, attól függően, hogy a sütödék hogyan és mikor tudnak megegyezni a malmokkal, illetve a készáru-kereskedőkkel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek