Belgrád katonákat küldene Koszovóba
A szerb kormány szombaton arra kérte a NATO-t, tegye lehetővé, hogy Belgrád ezer katonát visszaküldjön Koszovóba, az ország déli tartományába, ahonnan az észak-atlanti szövetség még az előző jugoszláv rezsim idején katonai hadművelettel űzte ki a szerb csapatokat.
Dátum: 2003-02-02 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:43.489947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zoran Djindjic szerb kormányfő Gregory Johnsonnak, a délkelet-európai NATO-erők főparancsnokának írt levelében azzal indokolta a kérést, hogy biztonsági űr keletkezhet Koszovóban, ha az esetleges Irak elleni katonai művelet miatt a NATO csapatokat kényszerül kivonni onnan. Brüsszel mindazonáltal Irak miatt egyelőre nem tervezi csökkenteni 30 ezer főnyi csapatait a tartományban, bár Tony Adams, az ottani szövetségi erők szóvivője elismerte: a létszámot év végéig - fokozatosan - akár a felére is visszavehetik, ha Koszovóban az eddigi ütemben folytatódik a biztonsági helyzet javulása. Ez viszont azt is jelenti, hogy nincs szükség pótlólagos erőkre sem a térségben - tette hozzá Adams, jelezve azt is, hogy mindez nem tekintendő válasznak Djindjic kérésére.
A koszovói albán vezetés egy illetékese, Ramadan Avdiu viszont az AP hírügynökségnek nyilatkozva bírálta a belgrádi kérést. Kijelentette, hogy bármilyen kísérlet a jugoszláv katonák visszatelepítésére Koszovó és az egész térség stabilitását fenyegeti.
A tartomány 1999 óta ENSZ-igazgatás alatt áll, de a nemzetközi szervezet azóta is nyitva hagyta Koszovó végleges státusának kérdését. Djindjic azzal is érvel, hogy a végérvényes státust is előrevetítheti, ha a nemzetközi igazgatás Szerbiával folytatott konzultáció nélkül a helyi - albán - vezetésnek adna át biztonsági feladatokat. (Belgrád vissza akarja szerezni az ellenőrzést Koszovó fölött, míg a többségi albán lakosság a függetlenségben reménykedik.)
A tartomány egyébként még mindig nem mentes az erőszaktól, a többnyire elszigetelten élő szerb kisebbség védelmét a nemzetközi erők biztosítják. Koszovóból elmenekült mintegy 230 ezer nem albán még mindig nem tudott visszatérni otthonába - emlékeztet az AP.
A Slobodan Milosevic elnök rezsimjét követő demokratikus belgrádi kormányzat most először fordult ilyen kéréssel a NATO-hoz. Milosevic azonban annak idején többször is sürgette ezt, de a válasz mindig az volt, hogy a szerb csapatok visszaengedése veszélybe sodorná a tartomány törékeny biztonságát.
MTI - fidesz.hu