115 ezren tartósan munkanélküliek
2006 júniusa óta a legnagyobb mértékben a férfiak és a szakképzetlenek száma nőtt - egyaránt 14,8 százalékkal - a regisztrált álláskeresők között, és tavaly óta 17 ezerrel több, 115 ezer tartósan, tehát legalább egy éve megszakítás nélkül nyilvántartott állástalan volt Magyarországon.
Dátum: 2007-07-10 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80842
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:35:08.214063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Júniusban az egy hónappal korábbinál 2,6 százalékkal kevesebb nyilvántartott álláskereső volt Magyarországon - tette közzé az Állami Foglalkoztatási Szolgálat. A 402 ezer 670 ember 10 és félezerrel kevesebb a májusinál, de 12 százalékkal, 43 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
Jelentősen, 26,2 százalékkal többen, összesen 45 ezren léptek be júniusban az álláskeresők nyilvántartásába. Az egy évvel korábbihval összevetve azonban ez csak 996 fős, 2,3 százalék növekedés.
hirtv.hu - fidesz.hu