Az MSZP komoly bajban van, ha szóba kerülnek a határon túli magyarok
Ma már világos: semmi jóra, semmilyen segítségre nem számíthat a határon túli magyarság az MSZP és a kormány részéről - írja közleményében Balla Mihály.
Dátum: 2007-07-10 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:35:10.014893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialisták komoly bajban vannak, ha szóba kerülnek a határon túli magyarok. Ma már világos: semmi jóra, semmilyen segítségre nem számíthat a határon túli magyarság az MSZP és a kormány részéről.
Elég csak Malina Hedvig ügyére gondolni; a szlovák-magyar kormányfői találkozón Gyurcsány Ferenc nem érezte fontosnak, hogy kiálljon a lány mellett, akit azért vertek meg Szlovákiában, mert magyar származású. A magyar kormánynak az sem tűnt fel, hogy az EU reformszerződésének utolsó munkaanyagából kimaradt a kisebbségek védelmére vonatkozó rész. A Fidesz elnöke azonban kellő időben közbelépett, így a Magyarország és a magyarság szempontjából rendkívül fontos rendelkezés bekerülhetett a dokumentumba.
Balla Mihály (Fidesz)
országgyűlési képviselő