Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európa az egyetlen kontinens, ahol csökken a népesség

Európa az egyetlen kontinens a Földön, ahol folyamatosan csökken a népesség száma, ám ugyanakkor a túlnépesedés problémájával kell szembenézni világviszonylatban - mondta Pongrácz Tiborné demográfus kedden a témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-07-10 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:35:10.940388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Albánia kivételével nincs olyan európai ország, ahol a termékenységi mutató elérné az egyszerű reprodukcióhoz, a népesség újratermeléséhez szükséges szintet - mondta Pongrácz Tiborné a népesedési világnap alkalmából a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutató Intézete által rendezett sajtótájékoztatón. Közölte, hogy a rendkívül alacsony európai termékenység a volt szocialista országokban bekövetkezett rendszerváltozás után alakult ki. A társadalmi és gazdasági változásokra, valamint a családpolitikai intézkedésekre elbizonytalanodott fiatal népcsoportok a családalapítás és a gyermekvállalás elhalasztásával reagáltak.

Magyarországon is folyamatosan csökken a születések száma, stagnálásra csak akkor lenne esély, ha nőnének a termékenységi mutatók - jegyezte meg a demográfus. Mint magyarázta, a vállalt gyermekek számát szignifikánsan csökkentik a ritkuló házasságkötések, valamint az élettársi kapcsolatok kialakulása és terjedése.

Pongrácz Tiborné elmondta: az ENSZ prognózisa szerint az elkövetkezendő majd ötven évben 38 százalékkal növekszik majd a Föld népessége. Afrikában igen magas a termékenység, itt a népesség száma évente 2,5 százalékkal nő. Ennek ellenére a kontinensen olyan rosszak a halandósági mutatók, hogy elképzelhető: a jövőben csökken majd az afrikai lakosok száma. A demográfus szólt arról is, hogy Ázsia a legnépesebb kontinens a maga négymilliárd lakosával, amelyből 1,3 milliárd Kínában, 1,1 milliárd Indiában él. A két országban a Föld lakosságának 37 százaléka él.

Daróczi Etelka, a KSH Népességtudományi Kutató Intézetének munkatársa elmondta: a népesedési világnapot július 11-én tartják, mivel számítások szerint 1987-ben július 11-én érte el a Föld népessége az ötmilliárdot. A világnapot az ENSZ 1990-ben jelölte ki. A szervezet ez alkalomból minden évben egy-egy témakörre hívja fel a figyelmet, amely az idén a férfiak nőkkel szembeni felelősségvállalásáról szól. Számítások szerint 2007-ben 6,6 milliárd ember él a Földön.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek