Irán két év múlva "nukleáris kapacitás" birtokába jut?
Irán 2009-ben "nukleáris kapacitás" birtokába jut, működőképes atomfegyverrel azonban legkorábban feltehetően csak három-négy év múlva rendelkezik majd - közölte kedden az izraeli katonai hírszerzés.
Dátum: 2007-07-11 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:35:18.587977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli sajtóorgánumok által idézett hírszerzési tisztségviselők úgy vélték, hogy a zsidó állam találhat olyan iráni célpontokat, amelyeket hadereje megtámadhat.
Az izraeli hadsereg külön egységet hozott létre abból a célból, hogy a különböző izraeli hírszerző szolgálatok értesülései alapján meghatározza a lehetséges iráni célpontokat - tette hozzá részletek említése nélkül az izraeli közszolgálati rádió.
Irán azt állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés jellegű, az áramtermelést szolgálja, számos ország mégis úgy véli: Teherán valójában atomfegyver előállítására törekszik.
Ehud Olmert izraeli kormányfő hétfőn Romano Prodi olasz miniszterelnököt fogadva hangsúlyozta: nem fogadhatja el, hogy Irán - amelynek elnöke Izraelnek a térképről való letörlésére hívott fel - bármilyen atomprogramot is folytasson, polgárit vagy katonait.
Izrael sohasem ismerte el, hogy atomhatalom, külföldi szakértők szerint azonban kétszáz atomrobbanófejjel és a célba juttatásukhoz szükséges nagy hatótávolságú rakétákkal is rendelkezik.
MTI - fidesz.hu