Mexikóban megszigorították a stratégiai olajlétesítmények védelmét
Mexikóban megszigorították a stratégiai olajlétesítmények védelmét azt követően, hogy egy baloldali lázadó csoport robbantásokat hajtott végre négy, nyersolajat és földgázt szállító vezetéknél.
Dátum: 2007-07-11 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:35:21.574151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A támadásokat a Forradalmi Néphadsereg (ERP) nevű csoport vállalta magára kedden, és közölte, hogy hadjáratot indított Felipe Calderón mexikói elnök konzervatív kormánya ellen. A Pemex állami olajmonopólium közlése szerint a kedden és múlt hét csütörtökön elkövetett robbantások nem okoztak zavarokat az olajexportban, mert olyan vezetékeket rongáltak meg, amelyeken a hazai piacra szállítanak kőolajat és földgázt.
A mexikói belügyminisztérium elítélte a támadást, és kedden bejelentette: komolyan veszi a fenyegetést, és mindent megtesz a stratégiai létesítmények biztonságának megerősítése érdekében.
Az EPR 1996-ban alakult, és leginkább a 90-es évek végén volt aktív Mexikó szegény, déli államaiban, Oaxacában és Guerreróban.
Mexikó a világ 9. legnagyobb olajkitermelője, az Egyesült Államok egyik legjelentősebb olajszállítója.
MTI- fidesz.hu