Az iskolakezdési támogatás nem beváltható?
Sok szülő panaszkodik amiatt, hogy a cégétől kapott Sodexho Pass iskolakezdési támogatás utalványból nem tudja megvenni a tankönyveket gyermekének, mert az iskolák nem fogadják el azt.
Dátum: 2007-07-11 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:35:23.753300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A forgalmazók és az oktatási intézmények nem kötöttek szerződést a céggel, a szaktárca pedig nem kötelezheti az iskolákat arra, hogy elfogadják az utalványt - írja a Népszava.
Nemes Gábor, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) elnökségi tagja szerint a szerződés körülbelül 5 százalékos csekkbeváltási költséggel járna, amit a tankönyvforgalmazók túlságosan nagy veszteségnek tartanak, ezért ragaszkodnak a készpénzhez.
Az iskolakezdési támogatás maximum 20 ezer forint, amit egyszeri adómentes juttatás formájában adhat a munkáltató a dolgozóknak egy-egy gyerek után. Ha könyvet akarnak venni belőle, a megoldás az lehetne, ha a szülők készpénzben kérnék a cégtől a támogatás összegét - írja a lap.
A tankönyvek átlagára egyébként az alsó tagozaton 5 ezer, a felső tagozaton csaknem 10 ezer forint.
hirtv.hu - fidesz.hu