Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A családok fele nem megy nyaralni

Nem tervez utazást egy éven belül a magyar családok fele - írja a Magyar Nemzet. A magyarok 29 százaléka megy az idén belföldre pihenni, s mindössze 19 százalékuk engedhet meg magának külföldi utat. Kétszázezerről százhúszezerre csökkent a személyenként üdülésre szánt összeg.


Dátum: 2007-07-11 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=80900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:35:25.638299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar családok több mint fele egy éven belül egyáltalán nem tervez utazást, a lakosság nyaralási terveit az anyagiak határozzák meg - derül ki az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalomstratégiai Kutató Intézet legfrissebb jelentéséből. A Turizmusbarométer szerint a jövő legnagyobb kihívása a megingott országimázs helyreállítása. A magyarok 29 százaléka megy az idén belföldre pihenni, s mindössze 19 százalékuk engedhet meg magának külföldi utat.

A megszorítások hatása a családok költségvetésére az üdülésre fordítható összegekben is jelentkezik: míg a felmérés kezdetén nyaralásra majdnem kétszázezer forintot terveztek költeni az emberek, addig 2007-ben ez személyenként százhúszezer forintra csökkent. Szerények a szállodaipar, a vendéglátás, az utazási irodák beruházási tervei is. A vendéglátósok az idén kevesebb munkaerőt vesznek fel, mint amennyit elbocsátanak, az utaztatók mintegy 30 százaléka változtat e téren. A kis- és középvállalatok szerint a cégek kisebb hányada használja ki az üzleti turizmus lehetőségeit, amelynek hátterében finanszírozási korlátok állhatnak.

lanchidradio.hu- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek